56 éve fedezték fel a gyógyvizet Zalakaroson

facebook megosztás

A ’60-as évek elején a település határában szénhidrogén-kutatást végeztek. Kőolaj helyett azonban 96 fokos, ásványi anyagokkal dúsan telített termálvizet találtak. A 2307 méterről feltörő víz pedig gyökeresen megváltoztatta a zalai aprófalu addigi életét. - Európa térképére is felkerült Zalakaros. 30 millió ember látogatta ezt a fürdőt. Ez egy csoda önmagában, hiszen ennyi embernek nyújtott pihenést és gyógyulást a Zalakarosi Fürdő. A fürdő mellett természetesen a település is fejlődött – mondta Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere.


1962. november 7-én fedezték fel a gyógyvizet Zalakaroson

A gyógyfürdő hamar népszerű lett bel- és külföldön egyaránt. Az egyre növekvő idegenforgalomnak köszönhetően pedig az egykori faluból egy jó infrastruktúrájú város lett. - 56 évvel ezelőtt fedezték fel a zalakarosi gyógyvizet, és 53 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Zalakarosi Fürdő, amely erre az egyedülálló gyógyvízre épül. Látszik, hogy egy nagyon sikeres időszak kezdődött Zalakaros és a fürdő életében is, hiszen a fejlődés töretlen. 2018-ben az Év Fürdője szavazáson a második helyet tudtuk elérni. Ebből is látszik, hogy a vendégek körében nagyon népszerűek vagyunk, és a vendégek visszajelzései nagyon pozitívak – fogalmazott Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója. 

A gyógyvíz felfedezésének emlékét és a fürdő történetét egy kopjafában örökítette meg a nagykanizsai fafaragó, Wegroszta Zoltán. - A tervezés után kezdtem el a munkát, és majdnem három hétig faragtam. Ez egy elég kemény fa, aki még nem próbálta, javaslom, hogy próbálja meg. Elég kemény munkát jelent – árulta el Wegroszta Zoltán fafaragó. A tölgyfából készült emlékmű egy szimbólumrendszeren keresztül mutatja be a fürdő múltját, jelenét és jövőjét.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.