Ma 2017. május 28. vasárnap,    
Emil, Csanád napja van.    
Látogatók száma : 30339380    






















































Honlapkeszites

Magyar Kultúra Napja: Újdonságok a városi könyvtárban

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a könyvtár új és megújult szolgáltatásait mutatták be a Halis István Városi Könyvtárban.


A kiállítást Czupi Gyula, a könyvtár igazgatója nyitotta meg, melyen a Rozgonyi Úti Általános Iskola diákjai is aktívan részt vettek. Kiemelte, a kultúra a dolgok újraértelmezése és továbbélése egyaránt. Élő, eleven dolog.

– Az is kulturális jelenség, hogy a könyvtár megpróbálja az ismereteket az olvasói számára hozzáférhetővé tenni. Ez a legfőbb hivatásunk – tette hozzá az igazgató.

Elmondta, már tizenkettedik éve, hogy a Magyar Kultúra napját a könyvtárban a szolgáltatásaik bemutatásával és ajánlásával ünneplik. Ezek a magyar kultúrához való hozzáférés lehetőségét adják. Ezeken túl olyan kulturális javakra is felhívták a figyelmet, melyek a városban születtek.

– Már 15 éve járhatnak a Kálvin téri épületbe a könyvtár látogatói, és a könyvtár 65 éves fennállását is idén ünnepeljük – mondta Czupi Gyula, majd hozzátette, 2001 óta másfél millió alkalommal kölcsönöztek könyvet, 360 ezer könyvet dolgoztak fel a dolgozók, és közel 30 ezren iratkoztak be a könyvtárba, melyből 8-10 ezer ember aktív könyvtárhasználó. A könyvtár küszöbét 2 millióan lépték át. A megnyitón több újdonságot is bemutattak. Az igazgató szólt a helyi sajtó digitalizálásáról, melynek segítségével elektronikus változatban teszik hozzáférhetővé a lapokat. Eddig több mint 100 ezer újságoldalt digitalizáltak.

Ezt követően a könyvtár tizenéveseket megcélzó programjairól is szó esett. Bemutatták a példányszámaiban kibővült, és már nemcsak állva böngészhető papírfolyamokat is, valamint a Magyar Kultúra Napján jelentette be az igazgató, hogy a város egyik hiánypótló helytörténeti dokumentuma, a holmi.nagykar.hu tartalma az online felület után immár könyvként is fellapozható. Tarnóczky Attila munkájából hat kötet született, melyek hamarosan, a könyvtári állományba vételt követően kölcsönözhetőek lesznek.

V.M.



2016-01-25 09:26:00


További hírek:
Hamarosan itt a társaságiadó-bevallás határideje
Virágos városrész
Romantikus remekművek
Gyerekzsivaj
A Szívbetegekért Egyesület majálisa nótaszóval, estébe nyúlóan hirdette a barátságot


KULTÚRA ROVAT >>>

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble