Ma 2017. március 24. péntek,    
Gábor napja van.    
Látogatók száma : 28623136    






















































Honlapkeszites

Az Erzsébet téri parkolási díjak újragondolását javasolja a Jobbik

A belvárosi közlekedés és az Erzsébet téri parkolási díjak újragondolását javasolja a Jobbik. Erről Zakó László, a térség jobbikos regionális igazgatója, valamint Gábris Jácint, a párt önkormányzati képviselője beszélt sajtótájékoztatón.


Zakó László szerint, miközben Nagykanizsa a Klímaszövetség első magyarországi tagja, addig főleg reggelente és délutánonként elképesztő mennyiségű károsanyag-kibocsátással járó forgalmi dugó van a belváros egyes részein. A politikus hozzátette: Keszthelyhez hasonlóan Kanizsán is nehéz közlekedni ezekben az időszakokban.

Gábris Jácint pedig azt mondta: a belvárosi forgalmi rendet már többször szóvá tette a közgyűléseken, de felvetéseinek eddig nem volt foganatja. „Számos javaslatot, konkrét javaslatot tettünk, amelyre pozitív válasz érkezett a szakosztályok részéről, tehát átgondolt és megfontolt javaslatot tettünk le az asztalra. Másrészt polgármester úr is a prioritások között említette például a Zrínyi utca Ady utcára történő átkötését, tehermentesítve a forgalmat. Csodálkozunk, hogy például a 2 milliárd forintos keret – ami erre alkalmas lett volna – mégse volt elég arra, hogy betervezzék ezeket a nagyon-nagyon fontos beruházásokat” - fogalmazott Gábris Jácint.

Kanizsa TV - Kanizsa



2017-02-23 04:50:00


További hírek:
ÁLLÁS – ÁLLÁS - ÁLLÁS
Beperelte a Heinekent a Szorakész és a Szava
Keszthelyi támadók: házi őrizet, illetve lakhelyelhagyási tilalom a gyanúsítottaknak
Teljesen helyreállítják a keszthelyi Festetics-kastély egykori parkját
A medvehagyma gyűjtésének szabályira hívja fel a figyelmet a Nébih


POLITIKA ROVAT >>>
FRISS HÍREK

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble