Ma 2017. július 21. péntek,    
Dániel napja van.    
Látogatók száma : 31831743    






















































Honlapkeszites

Lehota M. János: Túl Önmagunkon

„Ezt a napot »Petőfi napjának« nevezze a magyar nép, mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végig küzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát elleneseivel. Petőfi merész föllépése nélkül ki tudja meddig elforgatták volna a politikusok a szóbeszéd archimedesi csavarját. Egy reggeltül estig tartó fényes álom volt az egész nap. Egy folytonos gyönyör, mely olyan édes, hogy szinte fáj! Mint két egymáshoz láncolt fegyvertárs, mentünk e nap fátuma elé, Petőfivel.” (1892)


Jókai Mór, a vállt vállnak vető forradalmi harcostárs ötven évvel e „fényes álom” után vetette papírra e fenti szavakat, melyben Petőfi napjának nevezi 1848. március 15-ét. Vagyis közel ötven évvel Petőfi halála után mondatik ki egy olyan szentencia, amely azóta történelmi valósággá vált - szinte testé lesz, akár az Ige - közös hagyományunkban, tudatunkban és lelkünkben. Csak ötven évvel a forradalom után válik egységessé egy kép, amely Petőfi helyét, sorsát és alakját kijelöli nemzeti tablónk egy kiemelt pontján, jól láthatóan, világos kontúrokkal, eposzi hősként, természetesen talapzatra állítva. Mindez azt sugallja, hogy eladdig ez a kép nem volt ilyen vitathatatlan, Petőfi arcéle nem formálódott meg évtizedekig - majd pedig egyszer csak ott áll előttünk, ötven évvel később! kimondatva, hogy a forradalom maga Petőfi. Mindez a várakozás, több évtizedes bizonytalan kimondatlanság, alakjának elhelyezési kísérletei a történelem lapjain, nemzeti költővé formálásának ellentmondó ecsetvonásai mind-mind azt látszik felmutatni, hogy addig nem feltétlenül volt Petőfi napja március 15. Nem ővele azonosult forradalmunk, csak annak emlékezetkultúrája kialakulásakor, vagyis a forradalom és szabadságharc résztvevőinek, szereplőinek és túlélőinek elmúlásával, a szemtanúk szemeinek lezárta után. Ekkor viszont végleg összeforra költői életmű, az emberi élete (és dicső halála) és a magyar történelem egyik kiemelkedő eseménye egy szimbólummá, hogy tovább élje életét bennünk, létrehozva az önmagunkról alkotott kép egy fontos darabkáját: mi is képesek vagyunk fellángolni, akár egy fáklya; nem tűrjük a rabigát; mások szerint birkaként lóg a fejünk, de egyszer csak felemeljük azt még a legnagyobb birodalmak ellen is (sőt, szinte kizárólag a világ aktuális legnagyobb birodalmai ellen tesszük mindezt); fellángolásaink valóban tűzként lobbannak, így az elporlás, a nagyszerű halál a kizárólagos sorsunk a győzelem híján.

Csak a szoborrá formáló akarat és szellem tette lehetővé, hogy Petőfi egységes alakként válhasson a részünkké. Azonban ezt az egységet a történelem és a politika nézőpontja és keze munkája alakította ki; vagyis azt a Petőfit, akit jól ismerünk sok-sok ellentmondás és összetettség, ambivalencia és sokféleség elemeiből gyúrta össze a nemzeti tudat, elvonva sok-sok lényegi elemet, vonást és grimaszt egy zseniális ember arcvonásaiból. Mert amúgy legalább két Petőfi létezik. Vagy sokkal több. Rengeteg Petőfi: például a Költő, akiszinte évente arcot és ars poétikát váltott. Úgy indul mint egy divatköltő, majd - Margócsy István Petőfi-kutató szavait citálva -:„rögtön két olyan, teljesen különböző művel ijeszti meg a közönséget, mint A helység kalapácsa meg a János vitéz. Aztán fél év múlva kiadja a Cipruslombokat, amelyeknek semmi közük a tréfás bordalköltő legény imágójához. Aztán megírja a vadromantikusnak tekinthető Felhők ciklust, utána pedig azokat a gyönyörű tájleíró költeményeit, amelyek nem is emlékeztetnek a Felhőkre. Majd egyszer csak előpattan a forradalmi lázító szerepében, jóllehet 1847 előtt egyértelműen politikainak nevezhető költeményt szinte nem is írt. Fél év múlva jön az Apostol, ami őrjöngően más típusú költészet, mint a Lehel vezér nyugodt, hagyománykövető és hagyományteremtő epikája. Nagyon jellemző a szélsőséges gesztusaira, ahogy a csatadalok között egyszer csak megírja az Itt van az ősz, itt van ujra című tündérszép, halvány elégiát.”

Az ellentmondásos költői ars poétikát szinte képtelenség egy egységes szellemi út, egy cél felé irányuló költői akarat lenyomataiként értelmezni. A legszélsőségesebb témák a műveiben a spektrum két szélén ugrálva, egészen vad szélsőséges gondolatok cikázása elégikus szépséggel váltakozva.Teljesen ellentétes magatartások egyesülnek textuális alakjában. Nincs egységes Költőnk. Akinek nincs egyenes ívet befutó útja sem az életében: végeláthatatlan kacsaringó az életrajza, amely minden magyar gyermek kobakjában ott lapul. Mint egy perpetuum mobile, örökmozgóként rója az utakat, állomások felfűzhetetlen soksága villódzik hiperaktív életében, mintha évszázadokat élt volna két és fél évtizede alatt. Miközben szélsőséges költői sorai mögött egy kevéssé szélsőséges ember él. Akit sokszor nem szeretnek ismerősei, kiálhatatlannak tartják sokan, barátai eltávolodnak tőle – köztük Jókai egy soha el nem árult veszekedés okán, a szabadságharc teljesen perifériára sorolja, politikai törekvése feledhetetlen kudarc.

Petőfi bonyolult és komplex. Művei és élete nem egy ívet jár be, nem egy egységes szellemiség töredékei, alkotásai, személyisége nem a piedesztálra emelt szobor-ság maga. Ebből a sokaságból, széttartó elementáris lüktetésből farag mégis egységes szobrot az utókor. Akár a vérzivataros, ellentmondásos és kibeszéletlen történelmünkből. A történelmi nézőpont, a nemzeti tudat megalkotja Petőfit, akinek életműve, lírája és epikája összeforr élete kacskaringóival, hogy a nagy napban összeálljon a KÉP, megszülessen az egység, amely a halálával, hősies szembenállásával, a lovasok elleni esélytelen küzdelmével, eltűnt testével simára gyalulja a sokaságot. Megszületik Petőfi, amikor eltűnik. Értelmet talál minden részlete. Eggyé válik a hangjával, versei sorával, a Talpra magyarral, az utolsó napjával.És március 15-tel. Az ő. Minden ellentmondásával így e nap a Nap nekünk is örökké. Megszületik a cselekvő alak, aki képes túllendíteni önmagunkon, mert magyarázattal szolgál minden hibánkra, problémánkra, ambivalenciánkra, hazugságunkra és örömünkre. A történelmünkre, annak minden homályosságával és titkaival. Petőfi mi vagyunk. Ő az életünk rögösségén túllépő esély maga, a túllendülés, a magunk fölé növekedés. Ő az egység, és a létezésünk értelmébe vetett hit. A magyarság. Ezt hívjuk Hősnek. Ő Petőfi.

A szerző esztéta, óraadó egyetemi oktató



2017-03-14 10:06:00


További hírek:
A hőség miatt felfüggesztik a hétvégi kamionstopot
Ellenállók a Dunán
Magyar bélyeg is bekerült a tavalyi év 10 legkülönlegesebb bélyege közé
Bacónakhegyi Magdolna-napi Búcsú
Helyi termék az egyetemről


JEGYZET ROVAT >>>
FRISS HÍREK

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble