Ma 2017. március 29. szerda,    
Auguszta napja van.    
Látogatók száma : 28732057    






















































Honlapkeszites

Városrészkeringő - Minden érv mellette szól…

Szeretünk Nagykanizsa! sorozatunkban azt mutatjuk meg, a (város)részek hogyan alkotnak egészet. Negyedik állomásunk Miklósfa.

Miklósfán született és a négy főiskolai évet leszámítva ebben a városrészben élt, él Hársfalvi-Gombos Viktória. Mindig is szerette a városrészt, a változatos, dimbes-dombos tájat. A diploma megszerzése után magától értetődő volt, hogy Kanizsán keres állást magának.


– Ugyan a városhoz tartozunk, de ez mégis egy igazi falu – jelentette ki a szavaiból kisugárzó szeretettel. - Gyermekkoromban nekünk is voltak háziállataink – elevenítette fel a kétgyermekes anyuka, a Családok Átmeneti Otthonának vezetője.

Három éve kezdtek el a férjével saját otthont keresni. Viktória mindig is kertes házba vágyott, ezért Miklósfán kívül a környező falvakat is bejárták.

- Kötődtem a régi utcánkhoz, de a szívemben őriztem egy másik, a miénkből nyíló kedves utcát is, ahol végül sikerült megvennünk a második házat. Biztonságérzettel tölt el, hogy az eredeti lakhelyünk közelében élhetünk a családommal, de mégis külön épületben.

- A közösségi élet talán most fejlődik – fogalmaz Hársfalvi-Gombos Viktória. - Azt szokták mondani a miklósfaiakra, hogy kicsit nehezen megmozgathatók, és ebben van is némi igazság. Viszont ha az ember időt, energiát szán rá, akkor megtalálja azt a társaságot, klubot, ahová jó tartozni, és ezzel egyúttal saját magát is aktivizálja. Ilyen a Mi nők, a Kertbarát és a Baba-mama klub is. Színesedik a közösségi élet, programok szervezésével az egyházközösség is próbálja kivenni részét a falu életéből, és egyre több édesanya keresi fel kisgyermekével a Vajda Margit által vezetett kerekítő foglalkozásokat. Miklósfa mellett szól az az érv is, hogy az iskola és az óvoda olyan szép környezetben helyezkedik el, és olyan minőségi oktatást-nevelést nyújt, ami szerintem kiemelkedő a városban. Nem is volt kérdés számomra, hogy az 5 éves kisfiamat és a 3 éves kislányomat a miklósfai óvodába, és később a miklósfai iskolába járatom.

Bakonyi Erzsébet

Hársfalvi-Gombos Viktória: Az ember megtalálja azt a társaságot, klubot, ahová jó tartozni (Fotó: Bakonyi Erzsébet)



2017-03-18 12:26:00


További hírek:
Cseresnyés Péter: négy éve tart a dinamikus növekedés a munkaerőpiacon
A piarista iskolától az orvosi hivatásig - Beszélgetés dr. Madarász Szilveszterrel
A rendőrség a lakosság segítségét kéri
A gráfokat kutatja a PEN-en egy maribori szakember
Bővült a Nagykanizsai Járási Hivatal illetékességi területe


MAGAZIN ROVAT >>>
FRISS HÍREK

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble