Ma 2017. augusztus 21. hétfő,    
Sámuel napja van.    
Látogatók száma : 32670958    






















































Honlapkeszites

Védőoltási hét - Főorvos: felnőttkorban is hasznosak lehetnek a védőoltások

A gyermekkorban adható és adandó védőoltások mellett nem árt gondolni a felnőttkorban kérhető védőoltásokra is - mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológiai osztályának főorvosa, sajtótájékoztatón.


Szlávik János a hamarosan kezdődő védőoltási hét apropóján arról beszélt, a közelmúlt tömeges kanyarós megbetegedései vagy az influenza okozta halálozás emelkedése arra figyelmeztet, hogy a felnőttkorban kérhető védőoltásoknak is nagy szerepük van a különböző betegségek megelőzésében.     

Ezek közé sorolta a tetanusz, a kanyaró, a hepatitis A és B, a bárányhimlő, a kullancs által terjesztett agyhártyagyulladás és az influenza elleni védőoltásokat. Utóbbival kapcsolatban úgy fogalmazott: "fájdalmas pontja ez az infektológiának", hiszen a rendelkezésre álló térítésmentes oltóanyag-mennyiség csupán fele fogyott el a legutóbbi szezonban.     

Az osztályvezető főorvos hangsúlyozta, hogy az influenza nem egy banális betegség, és úgy vélte, az embereket jobban "megszólító" kampányra van szükség a beoltottak arányának növeléséhez.     

A romániai kanyarójárvánnyal kapcsolatban Szlávik János közölte, négyezer megbetegedést regisztráltak és huszonegyen belehaltak a fertőzésbe. Megjegyezte, Romániában kötelező a kanyaró elleni védőoltás, de az elmúlt években elterjedt oltásellenes vélemények miatt drasztikusan csökkent a védőoltásban részesülők száma.     

Szlávik János kérdésre válaszolva azt mondta, véleménye szerint Magyarországon a bárányhimlő és az agyhártyagyulladás elleni védőoltást kellene a kötelező oltások közé beemelni.     

A szakember úgy fogalmazott, nem kell félni az oltásoktól, és nem fogadható el, hogy világszerte olyan betegségekben haljanak meg emberek, amelyek ellen létezik hatékony és aránylag olcsó védőoltás.

MTI - Kanizsa



2017-04-20 04:55:00


További hírek:
Tekerd magad Európába!
Csökkent az álláskeresők száma a foglalkoztatási szolgálat adatai szerint
Bedöntötték a szomszéd kerítését, majd rátámadtak
Női labdarúgás: jó erőfelmérő volt
Lábtoll-labda: dobogós helyek az erős mezőnyben


KÖZÉRDEK ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:29 - Véradás

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble