Ma 2017. augusztus 20. vasárnap,    
István napja van.    
Látogatók száma : 32649809    






















































Honlapkeszites

Idén is Szakmák Éjszakája

Ismét Szakmák Éjszakája a Kanizsa Centrumban. Április 21-én, pénteken 18 órától a fiatalok és a szülők együtt próbálhatják ki a különféle fogásokat, akár egy hegesztőrobotot is irányíthatnak.


A Szakmák Éjszakájának célja az, hogy népszerűsítse a képző iskolákat, illetve a különféle mesterségeket, méghozzá úgy, hogy az általános iskolás diákok és szüleik együtt fedezhessék fel azok szépségeit. Itt a „mindent a kéznek” jelszó érvényesül, hiszen a lényeg pont az élményszerű kipróbálás lehetőségében rejlik, fogalmaz Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, leszögezve: Európa-szerte hiány van szakmunkásokból, a cégek várják a fiatalokat, s azokat az embereket, akik dolgozni akarnak és akik képezhetők.

- A hiányszakmák térségenként változóak, annak függvényében, hogy az adott helyen zömmel milyen vállalkozások működnek – mondja a politikus. – Általánosságban azonban megfogalmazható, hogy az informatika és a feldolgozóipar területén keresik a vállalatok leginkább a szakembereket. Nagykanizsán nincs munkaerőhiány, inkább az a jellemző, hogy a cégek célzottan keresnek munkaerőt, leginkább olyan embereket, akik rendelkeznek valamiféle alapképzettséggel, de oktathatók, képezhetők. Itt az építőipari szakmák gyakorlói és a kárpitosok iránt van fokozott kereslet.

A Szakmák Éjszakáját idén rendezik meg második alkalommal a nemzetgazdasági tárca szervezésében, a szakképzési centrumok közreműködésével. Kanizsán az NSZC mindhárom tagintézménye – a Cserháti, a Thúry és a Zsigmondy – kivonul, s igyekszik gyakorlat-közelien bemutatni az egyes mesterségek fogásait.

Bene Csaba, a Nagykanizsai Szakképzési Centrum főigazgatója úgy fogalmaz: az első alkalom nagy sikert hozott, s hasonlóra számítanak most is.

- Ez a rendezvény a pályaválasztási folyamat része. Szükség van arra, hogy a fiatalok manuálisan is kipróbálhassanak egy-egy munkafolyamatot, mert ma már az általános iskolákban a lányok nem főznek, nem varrnak, a fiúk pedig nem gyalulnak, nem reszelnek, s így rengeteg dolgot nem ismernek. A Szakmák Éjszakája, és más, gyakorlatias bemutató pont azt szolgálja, hogy megalapozott döntést hozhassanak a továbbtanulásban a családok.

Az idei programban több mint 30 szakmával lehet megismerkedni, a gyerekek, szüleikkel együtt, kipróbálhatnak például egy hegesztőrobotot, tortát készíthetnek és vérnyomást is mérhetnek.

Nagykanizsán egyébként a 20 zalai hiányszakmából tizennyolcat oktatnak, a legnagyobb hiátus az építőipari területek beiskolázásában tapasztalható, hisz’ a fiatalok nem akarnak kőművesek, festők vagyéppen burkolók lenni, pedig például ezekben szinte azonnal el lehet helyezkedni az iskola befejezése után.

Péter Árpád



2017-04-21 05:51:00


További hírek:
A jövő héten ismét melegszik az idő
Augusztus 20. - Megerősített biztonsági intézkedések
A Magyarok kenyere jótékonysági program központi ünnepsége
Dénes Sándor: mi magyarok egy évezrede meghatározó részei vagyunk az európai és az emberi kultúra egészének
Vádemelési javaslat a kanizsai szobordöntögetők ellen


OKTATÁS ROVAT >>>
FRISS HÍREK
10:58 - Veled, Uram!

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble