Ma 2017. május 26. péntek,    
Fülöp napja van.    
Látogatók száma : 30301632    






















































Honlapkeszites

Péter Árpád: Uzsis zacsi

Kutyásnak lenni – több mint kutyát tartani. Kutyásnak lenni – szerelem. Pláne, ha az ember a „világ legjobb” négylábúját szelídíti meg. Kishercegként. Felelősséggel.


Aki azt mondja, hogy ő kutyát tart, vagy gazdaként, esetleg némi liberális bájjal gazdiként emlékezik meg magáról, az valószínűleg nem igazi kutyás. Aki anyaként, apaként, tesóként aposztrofálva helyezi el magát a két- és négylábú dimenzióváltás amúgy simán megugorható szerelmi többszögében, azt a nem-kutyások persze azonnal hülyének nézik – konkrét eset nyomán… -, kikérik maguknak e szavakat, s az anyaság-apaság kizárólag emberi koordinátáiban zéró alatti értékekkel társítva helyezik el. Pedig legalább annyira tévednek, mint a tíz százalék körüli, alatti zajos, szájhős pártok, amikor előre magukat hirdetik a voksolási verseny győztesének, s szaladnak gazdijukhoz apanázsért, utasításért.

Merthogy a kutya nem egyszerű tulajdon – amúgy egy rendes kutya-ember kapcsolatban nehéz is eldönteni, hogy ki kinek a tulajdona, féltve óvott kedvese -, nem egy láncra (pláne nem rövidre) termett szolga, hanem családtag.

Előbb suta lurkó, majd kamasz, később tettre kész, okos és bátor felnőtt, végül gyámolításért cserébe végtelen szeretettel ragaszkodó barát, akire még akkor se írnám, hogy amely, ha ez a nyelvi szabály, csak mert valami barom egyszer úgy gondolta, hogy az állat nem lehet aki. Dehogynem. Sok esetben inkább aki, mint egy-egy ember…

Például az az ember, amely (sic!), kirak egy négylábút, csak mert megunta,vagy mert elköltözött, s az új házban már nem kompatibilis a korábbi „kedvenc” – mennyi ilyen van! -, netán kínozza, üti, éhezteti a jobb sorsa érdemes ebet, nos, az nem lehet aki. Az pont azt a sorsot érdemelné, mint a kivert, sorsára hagyott, elütött kutya. A poklok poklát, a kínt, a szenvedést. A kilátszó bordát, a húsba vágó láncot, az otthonvesztett szenvedést. A kilencedik bugyrot Dante poklában.

A kutya amúgy – de ez igaz a macskára, a lóra, a nyúlra és a disznóra is -, felcseperedve sem küldi el a francba anyát és apát. Persze, a csok-ot nem lehet utána felvenni, de néhány elrágott papucson és vezetéken kívül több bosszúságot nem okoz. Vajon minden gyerekre igaz ez az állítás?

A fiúk persze néha elmennek udvarolni – de bizonyos korban ki nem megy el?! S abban is biztosak lehetünk, hogy a fiú kutya lány kutyához megy, ami feltétlenül pozitív értékválasztás. De ha a fiú kutya – valamilyen megmagyarázhatatlan okból – mégsem a lány kutyákhoz vonzódna, akkor sem csaholná ezt világgá egy hotdog-parádén, pláne nem „Platón”, hogy filozófiai síkja is legyen ennek a dolgozatnak.

Egyébként a nem-kutyások főként az emberek miatt utálják a kutyákat, ami látszólag paradoxon, de mégis igaz. Egyes gazdik – ők tényleg csak gazdik, vagy még azok sem – egészen egyszerűen nem hajlandók tudomást venni a társadalmi együttélés alapvető normáiról, vagy csak tesznek az egészre. Esetleg nem volt gyerekszobájuk, francia nevelőnőt pedig kizárólag az XXL-en láttak, akkor is bugyi nélkül, lovagló pózban. Szóval, a szocializációjuk nem sikerült, s ez bizony nem a bemagolt tankönyvek számán múlik.

Ezek az egyedek, amelyek (sic!) kutyájukat büszkén sétáltatják – az igazi kutyások nem sétáltatnak, hanem ebükkel sétálni mennek, közösen… - életük során valószínűleg sosem láttak uzsis zacskót. Aminek vagy az az oka, hogy már az anyjuk is egy prosztó állat volt, és soha nem csomagolt nekik kaját a suliba, tehát éheztette s nem szerette őket, vagy – ha gyermekkoruk rendben is volt – az egyedfejlődésben megrekedtek a tarajos gőte szintjén, bár lehet, ezért elnézést kéne kérni az amúgy kedves hüllőktől.

Na, ezek (sic!) azok, akik nagyképűen továbbsétálnak, ha kutyájuk elvégezte a (nagy)dolgát. Szarnak az egészre.

S lássuk be, a nem-kutyásoknak igazuk van, ha ilyenkor a hipertóniától vöröslő fejjel sivítanak – vagy az utcán, vagy egymás közt, az aktuális pletykaparti, szomszéd- és politikusszidás közben. S így válnak zsigerileg nem-kutyássá – pedig igazából nem-emberessé kellene lenniük, mert az utcai, parkbéli kutyagumiról nem a négylábú tehet.

Hanem az a kétlábú barom, amely nem visz magával uzsis zacskót.



2017-04-29 14:09:00


További hírek:
A hét képe: Tütü és pendely
Átlagosan 2-5 ezer forintot költenek a szülők gyereknapi meglepetésre
Kiállítás nyílik Robert Capa fotóiból Triesztben
Máriát dicsérjük
ÁLLÁS – ÁLLÁS - ÁLLÁS


JEGYZET ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:31 - Pavilon Napok

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble