Ma 2017. szeptember 21. csütörtök,    
Máté napja van.    
Látogatók száma : 33417187    






















































Honlapkeszites

Újmisés öregdiák a Pompiliusz búcsún

Tóth Gábor Norbertet június 17-én szentelte pappá Hévízen Márfi Gyula veszprémi érsek. A nagykanizsai Piarista Iskolában 2011-ben érettségizett újmisés örömmel látogatott vissza alma máterébe, hogy a vasárnapi templombúcsú főcelebránsa legyen és újmisés áldásában részesítse Pirrotti Szent Pompiliusz tisztelőit.


Vonz Pompiliusz – állapíthatta meg bármely résztvevő. Hiszen a vakáció közepén sok diák, pedagógus, család, sőt elszármazott – kirepült jött el a 18. századi itáliai szentben a Jóistent ünnepelni. - Abban a korban élt – mutatott rá a szónok - , amely a miénkhez hasonlóan nem szűkölködött magukat nagyon felvilágosultnak tartó szellemi áramlatokban. Ám ezek csak arra voltak képesek, hogy az Istentől próbálják eltávolítani az embert, hozzábilincselvén őt a földi dolgokhoz. Ezért méltán visszhangzik ma is a pompiliuszi bölcsesség: Ami nem örökkévaló, az semmi! A szentmisét követően az iskolaudvaron a hagyományos kerti vacsorával – szeretetvendégséggel folytatódott a szegények iránt oly fogékony szent ünnepe.

Az áldoztató Tóth Gábor Norbert Saly István piarista konfráterrel (Fotó: Papp János)

Kanizsa



2017-07-17 11:51:00


További hírek:
A hétvégén is többnyire borús lesz az idő
Holnap jogerős ítélet várható a gyermekpornográfiával vádolt férfi ügyében
55 hónapja folyamatosan emelkednek a reálbérek
Levonulóban van az árhullám a nyugat-dunántúli folyókon
Tenisz: a hölgyekre érte meg figyelni


KULTÚRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK
05:09 - Otthon Melege

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble