Ma 2017. augusztus 22. kedd,    
Menyhért napja van.    
Látogatók száma : 32693306    






















































Honlapkeszites

Rómában jártak a kanizsai piaristák

A kanizsai piaristák is részt vettek azon a római zarándoklaton, amelyet a szerzetes rend jubileumi éve alkalmából szerveztek.


A 250 évvel ezelőtt szentté avatott Kalazancius 400 éve alapította meg a piarista rendet. A szerzetesek – köztük Nyeste Pál és Dósai Attila – a szalézi rendházban szálltak meg, majd azon az útvonalon térképezték fel Rómát, amelyet Kalazancius is megtett, mielőtt létrehozta volna az első Kegyes Iskolát, és megalapította volna a piarista rendet. „Szerdán volt egy lelki napunk, amikor felkészültünk a vele való találkozásra, majd csütörtökön érkeztünk el arra, hogy ellátogassunk a Szent Pantaleon-templomba, illetve az ottani rendházba. Ott a generális atyával együtt miséztünk, ő fogadott bennünket. Megnéztük a relikviákat, az úgy maradt szobáját, az olyan fontos iratokat, mint a fogadalmának a szövege, amit az irattárban őriznek” - mondta Nyeste Pál SP.

Kanizsa TV - Kanizsa



2017-08-09 06:23:00


További hírek:
Enyhén javult a munkavédelmi szabályok betartása az első félévben
Testkamerákat tesztelnek a jegyvizsgálók
Szerkezetátalakítást sürget az almatermelésben az agrárkamara
Köznevelési intézmények igazgatóit nevezték ki Budapesten
75 éve kezdődött a sztálingrádi csata


KULTÚRA ROVAT >>>
FRISS HÍREK

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble