Ma 2017. augusztus 22. kedd,    
Menyhért napja van.    
Látogatók száma : 32692627    






















































Honlapkeszites

400 kilométert tekernek - Nagykanizsáról a horvát tenger partra

30 kerékpáros indult el Nagykanizsáról, hogy meghódítsa a horvát tengerpartot.


Péntek kora reggel gyülekeztek már a TEKER Egyesület kerékpárosai a nagykanizsai városháza előtt. Innen indultak el Horvátországba. Csomagjaikat egy autóba pakolták, csak mobiltelefont, italt és pénzt vittek magukkal. "Az első ilyen túrán -azt hiszem négy évvel ezelőtt- itt voltunk és nagyon tetszett. Már akkor nagyon jó volt a szervezés, és most bízom benne, hogy még jobb lesz, és még jobb csapat lesz, meg nagyobb csapat lesz, és ezért jöttünk. A kihívásoknak meg mindig örülünk" - mondta Krihó Zsuzsanna.

A csaknem 400 kilométeres Nagykanizsa-Crikvenica távot 30 kerékpáros szeretné teljesíteni. A bringásokat egy horvát kerékpáros is segíti majd. "Olyan utakon megyünk le, ami talán még a térképen sincs rajta, úgyhogy jó helyismerettel rendelkezik, ezt kihasználva nagyon élménydús. És tényleg, ha autóval lemegy valaki az Adriára, akkor gyakorlatilag semmit nem lát, olyan, mintha egy alagútban menne a sztrádán, itt pedig olyan élmények várnak ránk, hogy elképesztő" - fogalmazott Jankovics Ferenc alelnök, TEKER Egyesület.

A távot egyébként néhányan egyben, a többség pedig két részben szeretné letekerni. A bringások egyébként vasárnap egy tengeri mártózás után busszal jönnek majd vissza Kanizsára.

Kanizsa TV - Kanizsa



2017-08-12 04:47:00


További hírek:
Enyhén javult a munkavédelmi szabályok betartása az első félévben
Testkamerákat tesztelnek a jegyvizsgálók
Szerkezetátalakítást sürget az almatermelésben az agrárkamara
Köznevelési intézmények igazgatóit nevezték ki Budapesten
75 éve kezdődött a sztálingrádi csata


KRÓNIKA ROVAT >>>
FRISS HÍREK

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble