Ma 2017. szeptember 20. szerda,    
Friderika napja van.    
Látogatók száma : 33374231    






















































Honlapkeszites

TESZI - Elindult a tevékeny szeretetre nevelő program idén is a Piarista-iskolában

A májusig tartó program célja, hogy a fiatalok önzetlenül segítsenek egymásnak és az időseknek egyaránt. A diákok egyébként körülbelül 50-60 órát töltenek el önkéntes munkával a TESZI ideje alatt.


Mindenki megtudta, hogy hova kell mennie önkénteskedni az idei tanévben. A „Tevékeny szeretet iskolája” elnevezésű programhoz több mint 80 piarista tanuló csatlakozott. „Nagyon szimpatikus volt maga ez az önkéntes feladat. Én a korrepetálásra jelentkeztem és oda is kaptam lehetőséget. Nekem nagyon tetszik, nagyon szeretem a kicsiket, jó velük együtt dolgozni” - hangsúlyozta Körmendi Anna.

Sokan a szabadidejüket áldozzák fel azért, hogy másoknak segíthessenek. „Facebook helyett mondjuk segítek másoknak, és ez jó érzés, hogy így le tudok mondani dolgokról és így a szabadidőmet teljesen más dolgokra tudom fordítani, mint eddig fordítottam, és ez egy ilyen fordulópont is lehet az életben, hogy leteszek erről és egy másik dolog csinálok” - fogalmazott Fodor Anna.

A „Tevékeny szeretet iskolája” program már 10 éve működik az intézményben. A diákok Kanizsán és környékén látogatnak meg időseket és fiatalokat egyaránt. „Jézus nem csupán tanított, elsősorban nem csupán tanított, hanem szolgálatot végzett. Tanúságot tett az atya szeretetéről, hát ennek a tanúságtételnek folytatói vagyunk mi, a diákok is. És ahhoz, hogy ez megjelenjen, ahhoz kézzel foghatóan tapasztalniuk kell, hogy milyen az, amikor kapcsolatba kerülnek náluknál gyengébb, kisebb emberekkel, gyerekekkel vagy éppen felnőttekkel” - mondta Nyeste Pál, Piarista-iskola igazgatója.

A diákok szeptembertől májusig körülbelül 50-60 órát töltenek el önkéntes munkával.

Kanizsa TV - Kanizsa



2017-09-13 06:22:00


További hírek:
Vigyázat, telefonos csalók a kanizsai állatmenhely nevében gyűjtenének adományokat
Indul a Safety Transport 2017 szállítási gyakorlat
Árhullám a Rábán és a Murán
Jogerős ítélet várható az idős embereket kifosztó banda ügyében
Női labdarúgó NB II: történelmi pontszerzés


OKTATÁS ROVAT >>>
FRISS HÍREK

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble