Ma 2017. szeptember 20. szerda,    
Friderika napja van.    
Látogatók száma : 33379943    






















































Honlapkeszites



Miről árulkodnak a gyermekrajzok? – grafológus szemmel

A rajz képi nyelven megírt beszéd. A gyermek a rajzon keresztül kommunikál, mutatja meg nekünk, felnőtt embertársainak, hogyan látja a világot, milyen ingereket kap a környezetétől, mi az, amit szavakkal, összetett mondatokkal még nem tud vagy nem mer megfogalmazni. Sosem rajzol feleslegeset. Mindig oka van firkáján és rajzain a formáknak és a színeknek. Éppen ezért fontos, hogy mi, szülők, nagyszülők, nevelők értelmezni tudjuk alkotásaikat.


Ehhez ad nekünk támpontokat Szabó Szilvai grafológus szeptember 22-én, 18.00 órától kezdődő előadásában a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Interaktív előadása egyben első alkalma egy több részből álló sorozatnak, mely foglalkozik a gyerekíráshoz kapcsolódó és a kamaszkort érintő problémákkal is.

Szabó Szilvia grafológiával kapcsolatos gondolatai már az egyik legnépszerűbb közösségi portálon is követhetőek: "Az írás tükrében" elnevezésű oldalán több ezren olvassák bejegyzéseit.

(PR)



2017-09-18 15:39:00


  Nyitott Templomok Napja

A XI. Ars Sacra Fesztivál nyitónapján a református gyülekezet énekkara és Nagykanizsa Város Vegyeskara ad közös koncertet.


  Jubileumot ünnepel a Keszthelyi Táncpanoráma

Nagysikerű gyermekelőadásokkal, kortárs balett és néptánc produkciókkal, tánctanítással és fotókiállítással várja szeptember 14. és 16. között az érdeklődőket az idén 15. születésnapját ünneplő Keszthelyi Táncpanoráma.


  Kutatók Éjszakája

A PEN kanizsai kampusza idén is csatlakozott az országos programsorozathoz.


  Hallgasson szarvasbőgést!


  Zalában is megtekinthetőek lesznek a Seuso-kincsek

Döntött a kormány a Seuso-kincs magyarországi vándorkiállításáról.


  14. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivál

A helyi fellépők műsorait itt olvashatják.









FRISS HÍREK
05:37 - Házipatika

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble