Ma 2017. március 29. szerda,    
Auguszta napja van.    
Látogatók száma : 28722670    






















































Honlapkeszites



Egyvonalban Istennel - Bemutatták Simon András legújabb könyvét

Az ismert grafikus, költő, író életrajzi ihletésű művének középpontjában a hit, a művészet, a család és a házasság kérdései állnak. Az író könyvillusztrátorként kezdte pályáját, de -mint fogalmazott- egy idő után belefáradt, akkor Istenhez fordult, és azóta vallási ihletésű grafikákat készít. A könyvet a Kórház Kápolnában tartott író-olvasó találkozón mutatták be.


„Én azt mondom, a keresztény hittől függetlenül is, hogy minden ember életének egyedül egy dolog ad értelmet. Az, hogy szeretet legyen benne. Az, hogy szeretve van, ő szeretetet tud adni, és szeretetet tud elfogadni. Minden boldogtalanság ennek a hiányából ered. Akik válságban vannak, szeretetből és szívből kívánom nekik, hogy bárcsak el tudnák hinni – ha Istenhívők, akkor könnyebb dolguk van – hogy ők szeretetlények. És bármilyen boldogtalanságban élnek, nekik szellemi és lelki hatalmuk van, önmagukból, önmaguk végső tartalékából szeretetet adni a másik embernek. Elvárások nélkül. És amikor ez a magatartás akár a szakmában, akár a magánéletben megvalósul, egyszer csak szépen elkezd minden megváltozni" - mondta el Simon András.

Kanizsa TV - Kanizsa



2017-03-28 05:09:00


  Teltházas koncertet adtak a kanizsai fúvósok

A Nagykanizsai Fúvószenekar a Medgyaszay Házban tartotta tavaszi hangversenyét. A programon fellépett a kanizsai és a zalakarosi zeneiskola közös gyermek fúvószenekara is, a bő másfél órás koncerten így összesen mintegy 100 zenész szórakoztatta a közönséget. A hangulat remek, a repertoár pedig sokszínű volt.


  Rockenbauer Pálnak állít emléket könyveivel Szádváry Gyula

A híres túrázónak és televíziós műsorkészítőnek, Rockenbauer Pálnak állít emléket Szádváry Gyula két könyve, amelyet a Halis István Városi Könyvtárban mutattak be. Az agronómus végzettségű író jó barátja volt Rockenbauernak, és az általa bemutatott túraútvonalakat többször is végigjárta már. Ezért tartotta fontosnak, hogy barátja emlékére könyvet írjon és élményeit is megossza az olvasókkal.


  Színek harmóniája

Cserfő Bernadett alkotásaiból nyílt kiállítás a Plakát Kultúrkocsmában.


  Quilling, azaz papírcsík technikával készült képekből nyílt kiállítás a HSMK-ban

Az aprólékos munkával készült alkotásokat a murarátkai Pintér Ferencné készítette. Képei leggyakrabban figurákat, állatokat és tárgyakat ábrázolnak. Egy-egy alkotást néha napokig is készít. Az elmúlt években rendeltek már tőle Törökországból és Amerikából is képet. A ritkaságnak számító műveket április 15-ig lehet megtekinteni a HSMK előterében „Az én hobbim” sorozat keretében. „Nagyon aprólékos, nagyon időigényes munka. Van egy sodrórúd, azzal feltekerem a papírcsíkokat, és akkor kedvem szerint formázhatom, igény szerint, szükség szerint, amit éppen szeretnék készíteni belőle” - mondta el a Kanizsa Televízióban Pintér Ferencné.


  Agatha Christie-regény színpadi változatát mutatják be Zalaegerszegen

Az évad utolsó bemutatójára készül a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulata: a Tíz kicsi néger című Agatha Christie-regény színpadi változatát ...És már senki sem! címmel március 31-én mutatják be Sztarenki Pál rendezésében.


  Szépnek látni a betont…

Felfedezni a betonban a lehetőséget az önkifejezésre: nem egyszerű feladat. A Budapesten tanuló Orbán Emesének azonban mégis sikerült, ráadásul olyan ötletesen, hogy anyagkísérletét nemrég Németországban, egy nemzetközi kiállításon is bemutatták.









FRISS HÍREK

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble