Ma 2017. május 30. kedd,    
Zsanett, Janka napja van.    
Látogatók száma : 30394112    






















































Honlapkeszites



A kanizsai mentőállomás történetét kutatta a mentős…

Sőt, nemcsak kutatta, hanem papírra – majd tablósorozatra – is vetette. Erről kérdeztem a nagykanizsai mentő-szakápolót, de ennél jóval többet is megtudtam: például kiderült, hogy Klaszán Sándor két zenekarban is játszik, hogy kikapcsoljon és feltöltődjön, és elmesélte azt az esetét is, mikor egy fiút kellett menteniük, úgy, hogy közben a fiatalt felöklelő bika tőlük néhány méterre állva „felügyelte” a műveletet…


Szeret „mentőzni”, ezt rögtön kivettem abból, ahogyan munkájáról beszélt. Ezt támasztotta alá az is, hogy több, mint két évtizede ezt a szakmát műveli, na meg persze a tény: annyira érdekelte szolgálati helye, és a kolléga-elődök története, hogy nem sajnálta az időt az adatok papírra vetéséhez, majd készített ebből egy ritkaság-számba menő tablósorozatot is. Azaz készítettek, hiszen volt egy szerzőtársa is, Gyarmati Olga, aki nemcsak ebben a nagy munkában, de az életben is a társa.Érdekes írás, tele fontos adatokkal, évszámokkal, és hasonlóan érdekes az író élettörténete is.

– Mohácson, 1970-ben születtem. Másfél éves voltam, amikor édesapám Somogyszentpálon kapott körzeti orvosi állást, így hát odaköltöztünk, az általános iskolát is ott kezdtem el. Kilenc éves voltam, mikor a Balaton mellé, Fonyódra vezetett az utunk, ahol édesapám a MÁV üzemorvosa lett – emlékszik vissza a gyermekévekre Klaszán Sándor. – Édesanyám tanítónő, a Cserhát Művészkör életműdíjas költőnője, verseit Klaszán Erzsébet művésznév alatt publikálja. A fonyódi gimnáziumi évek alatt szerettem meg az irodalmat és a történelmet, két tanárom, Bántó Zsuzsanna és Haydu Olivér inspirálásának, na meg persze, a jókora szülői és nagyszülői indíttatásnak is köszönhetően.

 

 

– Nálunk otthon mindig nagy mesélések voltak, mikor előkerültek a régi családi fényképek, különösen a nagymamáim tudtak érdekes történeteket a régi világból. De nemcsak az irodalom és a múlt történetének szeretetét, hanem – legalábbis szerintem – a jó zenei érzéket is örököltem mindkét szülőmtől. Már az általános iskolában is énekeltem az iskola énekkarában, majd Fonyódon, a gimnáziumban kezdtem el komolyabban foglalkozni a zenével és a zenéléssel Tengerdi Győző tanár úr biztatására. Énekeltem kórusban, népi együttesben és gitáros folk-énekesként is – mondja mosolyogva a mentő-szakápoló, akiről bizony, legalábbis első ránézésre meg nem mondtam volna, hogy érdeklődik a muzsika iránt. – Az érettségi után nem vettek fel az orvosi egyetemre, így az osztályfőnököm, dr.Havranek Lászlóné javaslata oldotta meg a „mi leszek, ha nagy leszek” kérdését: 1988-ban jelentkeztem a Fonyódi Mentőállomásra mentőápolói munkakörbe. Így kezdődött az én mentős pályafutásom.Másfél év mentőzés, és egy újabb sikertelen orvosegyetemi felvételi vizsga után behívtak katonának. A seregben néhány társammal együttest alakítottunk, és a leszerelés után én Nagykanizsára költözve, megpróbáltam újra valamilyen zenekart összehozni.

Vagyis, akkor meg sem kell kérdeznem: mi a hobbija? Mert persze, hogy a zene, de azt megkérdem, hogy Nagykanizsán rögtön a mentőállomáson kezdett?

– Nem. Furcsának tűnhet, de egy albérletben laktam, és elsősorban a „talpraállás” és megélhetés miatt a nagykanizsai uszodában helyezkedtem el, kezdetben úszómesterként, majd művezetőként. Három és fél esztendő telt el, miután Parti István mentőtiszt szólt nekem – akit az uszodai elsősegély oktatások kapcsán ismertem meg –, hogy most van felvétel az Országos Mentőszolgálat Nagykanizsai Mentőállomásán, jelentkezzek! Így rögvest jelentkeztem, felvettek, és 1994 óta vagyok ismét mentőápoló. Először Zalaegerszegen szereztem általános ápoló-általános asszisztens képesítést 1996-ban, majd Budapestre jártam két éves mentőápolói szakiskolába.

És a hobbira maradt idő?

– Persze, sőt… Eközben rock-és blues zenekaraimmal (ALARM, The Innocents) sok-sok koncertet adtunk, bejártuk a fél országot – mondja határozottan Klaszán Sándor.

Az írás, a nagykanizsai mentőállomás történetének papírra – illetve tablókra – vetése mikor fogalmazódott meg?

– Sajnálom, hogy a mentős könyv ötlete csak 2010-ben körvonalazódott meg bennem. Több mint 80 dalt és dalszöveget írtam az elmúlt 20 évben, de könyvet még soha. És hogy miért sajnálom a megkésett gondolatot? – kérdez vissza a mentő. – Ha egy kicsit előbb kapok észbe, sok olyan igazi régi „mentősbácsival” tudtam volna beszélni, akik az utóbbi években távoztak el közülünk. Sajnos a könyv megjelenésekor csak egy alapító tag élt a kanizsai „nagy csapatból”, az annak idején 92 éves Polai Károly mentőápoló. Amikor a 60. jubileum kapcsán felvetődött, hogy kéne valami kis füzetet szerkeszteni a mentőállomás történetéről, azt gondoltam, hogy elmegyek majd a Karcsi bácsihoz, és maximum tíz oldalban összefoglalom, amit mesél. Nos, nemcsak tíz oldal, de egy egész könyv kerekedett ebből a beszélgetésből.

 

 

Mennyi időt emésztett fel a kutatómunka? Gondolom kellett néhány hónap az adatok összeszedegetéséhez…

– Ha még csak néhány hónap lett volna – neveti el magát Klaszán Sándor. – A könyv illetve a tablók két és fél éves kutatómunka eredményeként jöttek létre, melynek folyamán szerzőtársammal, és párommal, Gyarmati Olgával végigjártuk többek közt Budapest, Szombathely és Vörs tűzoltó- és mentőmúzeumait, és nem kevesebb, mint 32 interjút készítettünk nyugdíjas és még aktív mentődolgozókkal. Nagy segítségünkre volt a nagykanizsai Thúry György Múzeum, a nagykanizsai tűzoltóság és a nagykanizsai Halis István Városi Könyvtár is: utóbbi mintegy 50 ezer oldal digitalizált archív Zalai Közlöny rendelkezésünkre bocsátásával.Újdonságok, addig fel nem tárt fotók felfedezésével is büszkélkedhetünk: Csemba Lászlótól, a nagykanizsai polgári védelem egykori parancsnokától kaptunk fotókat, amelyek között felfedeztünk egy olyan fényképet, amely 1949-ben ábrázolja a nagykanizsai "Tűzőrség és Mentőállomás" épületét, jól olvasható felirattal. Ennek a képnek a múzeumban is nagyon örültek, ugyanis addig ismeretlen volt a számukra.

Melyek a kanizsai mentőállomás történetének főbb mérföldkövei?

– Azzal kezdeném, hogy a mentőállomás létrejötte szorosan kapcsolódik a tűzoltóság történetéhez – hívta fel a figyelmemet a helytörténetet kutató mentő-szakápoló. – 1871. június 10-én alakult meg a Nagykanizsai Önkéntes Tűzoltó Egylet, Walbach Mór elnökletével. A kanizsai tűzoltóság mentő osztályát 1894-ben hozta létre az akkori tűzoltóparancsnok, Knortzer György, 32 taggal és 3 lovaskocsival: egy könnyű- és egy nehézsebesült szállító lovas fogat, valamint egy „ragálykocsi”. 1902-től volt a mentőknek főállású mentőorvosa, dr. Óhidi Szigethy Károly személyében. Knortzer György főparancsnokot 1898-ban a Zalavármegyei Tűzoltó Szövetség elnökévé is megválasztották. Többnyire neki és utódainak – dr. Prack István és Vecsera Antal –, valamint a kor kiemelkedő polgármesterének, dr. Krátky Istvánnak köszönhető, hogy a város meglehetősen korán, néhány évvel az első világháború után hozzájuthatott jó minőségű mentő-automobilokhoz. 1927-ben egy Donnethez, 1930-ban egy Magosixhoz, 1935-ben egy Mercedes 11/40-es modellhez, majd 1938-ban egy Buickhoz.

Mikor vált külön a két segítségnyújtó szervezet nagykanizsai története?

– A nagykanizsai mentősök története a második világháború után kezdődött. Egészen pontosan 1948. január 20. napján vette nyilvántartásba a Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesülete (VVOME) a „tűzoltólaktanyai mentőállomást”, majd hatvannégy évvel ezelőtt, 1953. július 21-én a mentőállomás az Ady utcai Zerkowitz-féle borudvarból a jelenlegi telephelyére költözött – meséli a mentőállomás történetét feldolgozó mentő. – Az első években, 1948 és 1951 között bizonyos összefonódás volt a VVOME, az Országos Mentőszolgálat és a Nagykanizsai Tűzoltóparancsnokság mentőosztálya között. A legelső mentős szállítási napló még 1948 januárjában lett megnyitva, ezen a „Vármegyék és Városok Országos Mentőegyesületének Nagykanizsai Kirendeltsége” bélyegző szerepel.

– Az új telephelyen 1953-ban a méntelep épületegyüttese állt, amelynek korábban kocsiszínként és patkolóműhelyként is használt két, családi ház jellegű, sátortetős épülete lett a kanizsai mentősök bázisa. A pontos cím két évtizeden át Semmelweis utca 2. szám volt, majd 1974-től jegyzik a Bagolai sor 3. házszámot. Hogy miért? Ugyanis a kórház udvarát az akkor még közforgalmú Semmelweis utca szelte ketté, és a mentőállomás főbejárata erre az útra nézett – szögezi le Klaszán Sándor. – Aztán 1960-ban lecserélték az addig eléggé vegyes képet mutató gépkocsiállományt, és 3 darab Nysa érkezett, a ma már nyugdíjas korúak körében még jól ismert, „csapott elejű”, lengyel mentőautó. Ezekben emeletes hordágy volt, ennek ellenére, a felső hordágyra meglehetősen nehéz volt feltornázni a beteget. Zajosak, rosszul szigetelt, huzatos autók voltak. Gyakori volt a rossz utak miatti rugótörés, a Nysák sokszor elakadtak a sáros, havas utakon is, nemegyszer a helyi Dózsa laktanya harckocsi zászlóaljának tankjai segítették ki a mentősöket szorult helyzetükből. Ezeken a viszonyokon enyhített némileg 1971-ben egy orosz, terepjáró UAZ mentőautó érkezése, amely puritán szerkezeti megoldásai ellenére nagyon hasznosnak bizonyult az őszi, téli időszakban Nagykanizsán. A következő évben a Nysa mentőkocsik létszámát háromról ötre emelték, így az UAZ-zal együtt már hat gépjármű „száguldhatott” a betegért.

 

 

– A Kádár-rendszer közepén jártunk, mikor 1974-ben Dombai Ferenc,Zala megyében elsőként szerzett mentőtiszti diplomát, így Kanizsán is elindulhatott az ESET-kocsi, amely a gyakorlatban úgy nézett ki, hogy Dombai az éppen soros mentőautóba ülve azt egyúttal ESET kocsivá „avanzsálta”, ha súlyosabb esethez riasztották. Az ESET-kocsi felszerelése Dombai Ferenc orvosi táskájára szorítkozott.

Ekkor érkezett, ha jól tudom, egy híres főorvos…

– Így van, 1976. július 16-án új állomásvezető főorvos érkezett a nagykanizsai mentőállomásra, dr. Szollár István sebész, honvéd katasztrófaorvos személyében. Dr. Szollár annak ellenére, hogy – saját elmondása szerint – elég kezdetleges viszonyok közé érkezett, nagyon is ambiciózusan kezdett neki az állomás vezetésének, amelyet majd harminc éven át irányított, hiszen 2005. évi nyugdíjba vonulásakor váltotta őt a jelenlegi vezetőnk, Tanai János. De nemcsak a mentőállomás, hanem a mentőgépkocsik vezetői is jeleskedtek – meséli a kanizsai mentő. – Például Ferencz István 1979-ben, saját elhatározásából jelentkezett az akkor nagy népszerűségnek örvendő Autó-Motor Újság „Keressük a legjobb gépjárművezetőt” vetélkedőjére, ahol a területi és megyei fordulókat is megnyerve, az országos döntőig jutott. A következő évben pedig a nagykanizsai mentősök megnyerték a tájékozódási futást és szakmai ismeretek pontos tudását ötvöző, Miskolcon megrendezett III. Országos Természetjáró Találkozót: a győzelem jogán rendezhették meg a kanizsai mentősök az 1981-es versenyt Zalakaroson.

Mikor érkeztek meg Dél-Zalába a modern, „márkás” mentőgépjárművek? – 1983. november 11-én érkezett az első Mercedes Benz típusú mentőgépkocsi Nagykanizsára, mely 14 évig szolgálta városunkat. A rendszerváltás évében, 1989-ben összesen 11 darab Nysa futott Nagykanizsán, több leselejtezés előtt álló kocsi is megfordult nálunk. Itt jegyzem meg, hogy ugyanebben az évben nagyszabású felújítás–átépítés kezdődött a mentőállomáson. Az átépítés több, mint egy esztendőn át tartott, és ennek végeztével, 1990-ben nyerte el az állomás a ma is látható formáját. Az elülső, kisebb épületet teljesen lebontották, de a hátsót is jelentősen átalakították. A korábbi kettő épület helyett egy nagy, tágas, emeletes épületet hoztak létre tágas, minden célnak megfelelő helyiségekkel. Kettő új garázs is kialakításra került, így ma már négy garázshelyiségben, az időjárás viszontagságaitól védve parkolhatnak a pihenőben lévő mentőautók. A munkálatok alatt a szomszédos kórházi irattár épületében, illetve egy ideiglenesen ideszállított, szolgálatvezetői konténerben dolgoztak a kollegáim – szögezte le Klaszán Sándor, majd a mentőgépjármű állomány történetének ismertetését folytatva elmondta, hogy a rendszerváltás után, 1991-ben érkeztek meg az elöregedett Nysákat leváltó Toyota mentőautók.

– Az első Toyota-szériát leváltó, újabb, 1997-ben érkezett Toyota típusok olyan jó konstrukciók voltak, hogy 2012-ben még kettő szolgált belőlük városunkban.Nem volt ilyen szerencsés az 1995-ben érkezett, a kiöregedett UAZ-t váltó Mitsubishi terepjáró (az orosz „erőgépet” egy évvel korábban vitték el, 23 évet szolgált): az összkerékmeghajtású gépkocsi 1998-ban, egy szerencsétlen baleset során totálkárosra tört… Aztán 2004-ben egy Ford Transit is érkezett a járműflottánkba, míg 2012. szeptember 19-én, az egyik végleg „elfáradt” Toyota helyébe egy, a ma már jól ismert, sárga színezéssel ellátott Wolksvagen Crafter került – sorolta a mentő-szakápoló.

 

És a mentő-egyenruha? Láttam olyan fotókat, ahol még tányérsapkájuk is volt…

– A régi fekete, tányérsapkás kiegészítővel is ellátott mentős ruha, amit még az 1950-es évek elején rendszeresítettek, évtizedeken keresztül használatban volt Magyarországon. A rendszerváltás után, a 90-es évek elején történt a mentősöknél egyenruha-váltás, és egy kék nadrágból, valamint egy piros, téli-nyári dzsekiből álló kollekciót kaptunk. Majd az új évezred első évtizedének végén, 2008 - 2009 tájékán rendszeresítették a ma is használatos, teljesen piros, láthatósági fényvisszaverő csíkokkal is ellátott mentős ruházatot.

Egy mentőápoló esetében kézenfekvő a kérdés, ami persze ugyanolyan érdekes lehet egy rendőr, vagy tűzoltó esetében is: van a tarsolyban „legemlékezetesebb” eset?

– Igen, nálam is megvan ez a bizonyos eset, ami tavaly május 11-én történt, pontosan emlékszem rá – mondja határozottan Klaszán Sándor. – Kora délután ESET- kocsin dolgoztam dr. Zakariás Bedő Máriával és Németh László mentőgépkocsi-vezetővel. Éppen egy koponyaűrbe vérző, középkorú beteget szállítottunk át a Kanizsai Dorottya Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályáról az Erdész utcai, volt határőr laktanyába, ahova Sármellékről érkezett a mentőhelikopter: a kollégák átvették tőlünk, majd Pécsre, az Idegsebészeti Klinikára szállították tovább. Betegátadás közben, a megyei mentésirányító rádión értesített bennünket, hogy igyekezzünk, mert a bagolai hegyen, egy 13 éves fiút felöklelt egy bika. Meg kellett várnunk, amíg a helikopter baj nélkül felszáll – mert az a szabály, ha véletlenül visszazuhannának, akkor nekünk kell mentenünk őket –, és elindultunk a nyílt hasi sérült fiúhoz, akinek az állapotáról, a sérülése jellegéről az időközben kiérkezett másik mentőegység rádiójelentéséből értesültünk. Cserfő Ferenc mentőápoló bajtárs azt is jelezte a rádióban: „Küldjenek rendőröket, mert a bika itt fújtat mögöttünk. Négy bika van a helyszínen, bármelyik felöklelhet minket is.” – idézte vissza a kollégája mondatait a mentőápoló.

 

 

– Pár perc múlva értünk a helyszínre, pontosabban a hegyi út azon szakaszára, ahonnan gyalog kellett folytatnunk utunkat. Meredek szőlőültetvény mellett vezetett lefelé a sáros hegyi út. Felszereléseinket egy terepjáró előre vitte. Mintegy 500 méter gyaloglás után egy istállóhoz értünk, mellette egy szűk átjárón keresztül vezetett az út a sérülthöz, mégpedig egy körülbelül 10-20 méteres szakaszon bokáig-térdig érő trágyán át. Egy lejtős legelőn feküdt a 13 éves fiú, mellette térdelt sírva a terhes anyukája. A fiú a hátán feküdt felhúzott lábakkal, tiszta tudattal. Cserfő bajtársék az egészségügyi szakdolgozó anyuka segítségével infúziót kötöttek be és sterilen fedték a sérült hasát. A négy bika kb. 30 méterről figyelte tevékenységünket, két állatgondozó próbálta őket féken tartani. Állítólag a fiú csak meg akarta nézni az állatokat, az állatgondozó figyelmeztette, hogy ne menjen be a legelőre, mert tüzelnek a tehenek és ilyenkor a bikák meg vannak vadulva. Az egyik bika felöklelte, hasba szúrta, harminc métert hurcolta, feldobta és meg is rugdosta a fiút. Olyan hasi sebet ejtett, ami miatt szinte az egész vékonybél állomány kitüremkedett a hasfalra. Súlyos, életveszélyes sérüléssel álltunk tehát szemben. A sérült megmentésére koncentráltunk, megpróbáltunk nem gondolni a bikákra, és a sérült bélkacsot nedvesen tartva, steril lepedővel fedve, kábító fájdalomcsillapítót adtunk, majd a fiatal fiút együttes erővel vittük fel a mentőautóhoz, egy vászon hordheveder segítségével. Szerencsére a gyors és szakszerű beavatkozásnak köszönhetően – beszállítás után a fiút azonnal megoperálták a kórházban – sérültünk maradandó károsodás nélkül túlélte a traumát. Azt hiszem, ez volt az utóbbi évek – már csak a bikák „felügyelete mellett” elvégzett mentés miatt is – legemlékezetesebb esete – zárta a beszélgetést Klaszán Sándor.

A nagykanizsai mentőállomás történetét összefoglaló, nagyítható pdf-formátumú tablósorozatot ide kattintva tekinthetik meg.

Dr. Papp Attila



2017-05-25 08:31:00


  Ki fizesse a szállítást?

Mint egy liget!, gondolja magában az ember, ha leszáll a 8-as helyi járatról Ligetvárosban. A jó érzést csak erősíti benne, ha az ütött-kopott régi, szürke házak helyén szinte egy lakóparkkal találja szemben magát. A kerítéssel körbevett, zárható kiskapuval rendelkező épületek előtt virágokat lenget a szél. Tovább sétálva, egy-egy lakás bejárata fölött a lilaakácok azt sejtetik az idegennel, biztosan jó itt élni.


  Szabadságuk terhére járnak legtöbben orvosi vizsgálatra egy kutatás szerint

A magyar munkavállalók háromnegyede inkább kivesz szabadságot egy egyszerűbb orvosi vizsgálatra is az állami egészségügyi rendszerben tapasztalható hosszú várakozási idők miatt - derült ki az OTP Egészségpénztár megbízásából, az NRC által készített országos reprezentatív kutatásból, amelyet Studniczky Ferenc, a pénztár ügyvezető igazgatója ismertetett.


  Köszönet a kanizsai mentősöknek

Tisztelt Országos Mentőszolgálat!

Ezúton szeretnénk köszönetünket kinyilvánítani nagykanizsai kollégáik elkötelezett és áldásos munkájáért.


  A neve egyet jelent Nagykanizsa acélos élni akarásával

Mindenki csak István gazdának hívta, és nem akadt olyan, aki meg tudta volna előzni a köszönésben. Dr. Krátky Istvánról van szó, aki 1930 és 1944 között Nagykanizsa polgármestere volt. A néhai városvezető unokája, dr. Lugos Margit a napokban – Dénes Sándor polgármester meghívására – Nagykanizsára látogatott.


  Randi a Fő utcán, üzlet a Vár úton, közlekedés a Balatoni úton...

Merthogy a Fő az út és a Vár az utca, balatoni út pedig csak kis b-vel van Kanizsán. Vagyis nem minden út, amit a köznyelv annak nevez a városban, és az utcák sem csak összekötik az utakat vagy egymást, hanem vezethetnek is valahova. Híradónk összegyűjtötte a gyakran összekevert utótagokat.


  A poroszok földjén érte a halál államalapító királyunk megkeresztelőjét

Ezer és húsz esztendeje annak, hogy 997. április 23-ánaz akkor még pogány poroszok, a Balti-tenger partján fekvő, mai Elblag környékén megölték Prágai Adalbert püspököt, akihez a történetírás Szent István király megkeresztelését is köti. Az bizonyos, hogy István királlyá koronázása előtti években fontos hittérítő munkát végzett a magyarok földjén.









FRISS HÍREK
05:20 - Véradás

A nap vicce



állás Nagykanizsa, munka Nagykanizsa, Jooble
jooble