Kanizsai hírek
Kampány a magyar munkaerő érdekében
Migránsmunkások betelepítése helyett, normális béreket a magyar embereknek – ez volt a tételmondata annak az aláírásgyűjtésnek, amit a Jobbik-Konzervatívok képviselői tartottak vasárnap reggel a Vásárcsarnok mögött. Ander Balázs országgyűlési képviselő elmondta, Zala vármegyében is egyre nagyobb problémának számít, hogy a vendégmunkások behozatala bérzuhanást és népességcserét okoz.
Elismerés a fiatal bajnokoknak
Az országos diákolimpián szereplő sportolókat díjazták pénteken délután a Medgyaszay Házban. A jeles eseményben összesen 11 sportág versenyzőit ismerték el.
Családi napot tartott a DK
Családi napra invitálta az érdeklődőket szombaton a Demokratikus Koalíció. A szervezet pártállástól függetlenül várta az érdeklődőket egy olyan kanizsai eseményre, ami a kikapcsolódásról és a beszélgetésről szólt.
Neumann-hét a Batthyányban
Tematikus héttel ünneplik Neumann János születésének 120. évfordulóját a Batthyány Lajos Gimnáziumban. A programsorozat egy, a legendás matematikus életét bemutató tablókiállítás megnyitójával indult ma délelőtt.
Véradás
A héten a következő helyszínen várja a véradókat a Magyar Vöröskereszt Nagykanizsai Területi Szervezete.
Videók
Térségi hírek
A Városi polgármesterek randevúja Zalaegerszegen
Az eseményen átadták az év polgármestere, az év alpolgármestere, valamint az év jegyzője díjakat. Az országos internetes szavazás alapján idén az év polgármestere elismerést Szepesi Tibor (Karcag) kapta, az év alpolgármestere Hegedűs Ágota (Cegléd) lett, az év jegyzője díjat pedig Szalai Tibor (Budapest II.) kapta.
Korszerűsítették a zalaegerszegi kórház járóbeteg-szakrendelését
Csaknem 284 millió forintos beruházással korszerűsítették a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház rendelőintézetének egy részét, és új orvostechnikai eszközöket is beszereztek.
Kezdődnek a tudományos és innovációs park építésének előkészületei Kaposváron
A tudományos és innovációs park építését 2021 májusában jelentette Kaposvár és az Óbudai Egyetem vezetése. Az akkori sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a beruházás költségét 15 milliárd forintra tervezik.
Szükséges korszerűsítés Nagybakónakon
Minden hétköznap reggel 7-től délután 5-ig teljes útzár van érvényben a Nagybakónakot és Újudvart összekötő szakaszon. Az útfelújítás Zala Vármegye Önkormányzatának és a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. együttműködésének köszönhető. A mintegy 140 millió forintos támogatású projekt várhatóan november közepén zárul.
Európa egyik legmodernebb lőszergyára épül Várpalotán
A több mint 300 milliárd forint értékű várpalotai projekttel 1000-1200 új munkahely is létesül, együttműködési szerződést kínálva ezáltal a térség közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek, sok pályakezdő fiatalnak és tapasztalt munkaerőnek egyaránt.
Belföld - külföld
Októbertől több helyen, ingyenesen leadhatók a hulladékká vált gumiabroncsok
Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek.
Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő
Október első hetében is folytatódik a nyugodt, túlnyomóan napos idő. Szerdán egy hidegfront szakadozott felhőzete vonul át az ország felett, kevés helyen lehet zápor, esetleg zivatar. A front mögött pár Celsius-fokkal visszaesik a hőmérséklet, de utána ismét melegedés kezdődik, vasárnap újra 21-26 Celsius-fok várható.
Folytatódik a napos idő a hétvégén is
A hétvégén is folytatódik az alapvetően napos idő, de szombaton egy hidegfront miatt előfordulhat záporeső és sokfelé élénk, néhol erős lehet a szél. Vasárnapra néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet.
Koronavírus: továbbra is emelkedik a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja 21 mintavételi helyen az "emelkedett", míg Pécsen - változatlanul - a "magas" kategóriába esik.
Sokan terveznek munkát váltani a közeljövőben
A válaszadók 62 százaléka tervezi elhagyni munkahelyét a közeljövőben, legtöbben magasabb fizetésért váltanának – derül ki a Work Force HR szolgáltató legfrissebb felméréséből. A cég nem csupán munkavállalói oldalról, de üzleti partnerei között is körbejárta a fluktuáció kérdéskörét, akiknél az alkalmazottak több mint 10 százaléka mondott fel 2022-ben, szintén a kedvezőbb bérezés reményében.
Sziréna
Súlyosan megsérült a Kalmár utcában elütött gyalogos
Későn észlelte az úttestre lépő gyalogost a 31 éves kanizsai férfi a Kalmár utcában, amikor a Király utca felé tartott személyautóval. A 63 éves, elütött férfit a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
Részbeni beismerő vallomást tett a hálapénz elfogadásával gyanúsított zalaegerszegi szülész-nőgyógyász főorvos
Részbeni beismerő vallomást tett az a 63 éves zalaegerszegi főorvos, akit azzal gyanúsítanak, hogy hálapénzt fogadott el a pácienseitől.
Súlyosan megsérült a motoros a keszthelyi balesetben
Az 51 éves helyi nő Keszthelyen közlekedett személyautóval, balra kanyarodás során nem biztosított elsőbbséget a vele szemből érkező motorkerékpárnak és összeütköztek. A baleset következtében a motoros nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.
Munkahelyén lerészegedő vasutas ellen emeltek vádat Zalában
Vádat emeltek egy forgalmista ellen, aki az egyik zalai vasútállomáson tavaly karácsonykor annyira lerészegedett, majd elaludt, hogy leállt miatta a vasúti közlekedés.
Csónakos csempész a Murán
5 év börtönbüntetésre és 10 év Magyarországról való kitiltásra ítélte a Nagykanizsai Járásbíróság azt a tunéziai férfit, aki társaival embereket csempészett Szlovéniába és Ausztriába. Az elkövetők Muraszemenye határában, csónakokban hozták át az illegális határátkelőket a Murán.
Programok
Sport
Vereség és elszállt célok
Nehéz elképzelni, hogy szóba jöhet még a feljutás – fogalmazott Gombos Zsolt a Gárdony elleni vesztes bajnoki után. Az FC Nagykanizsa vasárnap a Fejér vármegyeieknél vendégszerepelt, és bár két góllal is vezetett, végül 5-3-ra kikapott. A szezon előtt a bajnoki címet és a feljutást tűzte ki a vezetés, ez azonban szinte elérhetetlenné vált, hiszen 10 pont lett a lemaradás az első két helyen álló Iváncsától és Szentlőrinctől.
95 éve született az Aranycsapat legendás balhátvédje, a nagykanizsai focicsapat bajnokedzője, Lantos Mihály
Lantos Mihály a visszavonulását követően Bukovi Márton segítőjeként kétszer volt görög bajnok az Olympiakosszal. A görögországi szezonok után itthon Komlón, Nagykanizsán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen dolgozott.
Szünet után vált simává
A zalakomári, valamint a szepetneki pályán is biztos hazai siker született a „megye egyes” labdarúgó együttesek mérkőzésein, a további dél-zalai együttesek az első ligában kevésbé zártak jó hétvégét.
Szeptember utolsó napján újra Szepetnek - Sáska
A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János Sporttelepen.
A vasemberek elitjében Szollár Zsolt
Olaszországban a legjobb magyar idővel végzett a teljes távú IRONMAN-en Szollár Zsolt. A kanizsai atléta tavaly kivívta annak a lehetőségét, hogy sportága féltávú világbajnokságán is részt vehessen. A finnországi megmérettetésen végül dél-zalai magánszemélyek és cégek támogatásának is köszönhetően bizonyíthatott, ezt követően vágott bele a még nagyobb kihívásnak számító olasz futamba.
Színes
A nyelvek európai napja
Többnapos programmal készültek a Nyelvek Európai Napjára a Thúry György Technikumban. A diákok ma az immáron hagyománynak számító Idegen nyelvi Versmondó Fesztiválon vettek részt.
Túrák a világnapon
Városnéző túrákkal ünnepelte a Turizmus világnapját a nagykanizsai Tourinform iroda. A pénteki eseményen a kanizsaiak a belváros szobrairól bővíthették tudásukat.
Férfiak ünnepe a VOKE-ban
A férfiakat ünnepelték csütörtökön a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. A MOL Bányász Nyugdíjas Klub tagjai az év folyamán számos, vidám rendezvényt tartanak, ezek közül az egyik szinte egyedülálló a városban, ez pedig a férfinap.
Szív világnapja - Tegyen azért, hogy megóvja szíve egészségét
A szívünknek is szüksége van a törődésre és a szeretetre. Ezért ugyanúgy ahogy családtagjainkról, gyermekeinkről, szerelmünkről és barátainkról gondoskodunk, szervezetünk motorjának, a szívünknek is jár az odafigyelés és a gondoskodás. De hogyan járulhatunk hozzá szívünk egészségének megőrzéséhez?
Ünnepeljük együtt a világ egyik legnépszerűbb italát! - Szeptember 29. a kávé világnapja
Nem lehet pontosan tudni, ki itta a világ első kávéját. A legenda szerint egy pásztor észrevette, hogy a kecskéi nagyon felélénkültek, miután lelegelték egy bizonyos cserje bogyóit. Ő is szedett arról a bokorról, forró vízbe dobta a bogyókat és megitta a főzetet, az első kávét. Gyakorlatilag az eljárás a mai napig ugyanez, persze kicsit másképpen.
Kultúra
(Film)Zene klasszikusok zongorára
Legendás filmzenék csendültek fel csütörtökön este a Medgyaszay Házban. Vozár M. Krisztián zongoraművész tolmácsolásában a kanizsai publikum olyan mozik fő témáit hallhatta, mint a „Keresztapa”, a „Trónok harca” és a koncert címét adó „Egy asszony illata”.
Színházi misszió- János vitéz Nagykanizsán
Bemutatták a János Vitéz című színdarabot szerda délután a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Déryné Program részeként Nagykanizsára érkező előadás rendhagyó formában, egy óra alatt mutatja be a nézőknek Petőfi klasszikusát. Ugyan a fialok a darab igazi célközönsége, a történet bármely generációnak nagy élményt nyújthat.
Tóth Péter Lóránt -„Toldi írójához elküldöm lelkemet”
Petőfi Sándor és Arany János barátsága elevenedett meg hétfőn este a Halis István Városi Könyvtárban. A két költőóriás kapcsolatát Tóth Péter Lóránt „Toldi írójához elküldöm lelkemet” című önálló estjén keresztül ismerhette meg a kanizsai közönség.
Van élet a 40 után - Jakupcsek Gabriella Nagykanizsán
Lehet és kell is tartalmas életet élni ötven-, hatvan-, és hetvenévesen is. Ehhez tanácsokat és útmutatást ad Jakupcsek Gabriella a legújabb könyvében. A napos B oldal – Van élet a 40 után címmel megjelent művéről és sok minden másról is hallhatták a népszerű műsorvezetőt hétfőn este a Hevesi Sándor Művelődési Központban.
Vászonra vitt fantáziavilág
Gábriel Salerosa fantáziavilága köszön vissza a Honvéd Kaszinó kiállítóterében látható festővásznakról. A nagykanizsai kötődésű művész nyári, bemutatkozó tárlata után, újabb alkotásokkal várja a nagyközönséget.