Kanizsai hírek

Amint a betegnek tudnia kell...

Amint a betegnek tudnia kell...

Három év kihagyás után, újra egészségügyi előadással várta az érdeklődőket a Szívbetegekért Egyesület. Kisjós Balázs belgyógyász prezentációja iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az eredetileg tervezett helyett, a HSMK egyik nagyobb termébe kellett költöztetni az eseményt.

Mintegy 200 lelkes résztvevő a teljesítménytúrán

Sikeres volt a 33. Kanizsa-túra. A 10, 20 és 30 kilométeres távokat összesen 201 fő teljesítette. A résztvevők idén 43 településről érkeztek.

Közgyűlési utózöngék

A fejlesztések és a feljelentés. E két téma köré csoportosul a múlt heti soron kívüli közgyűlés utáni online kommunikáció. A Czirákiné kapcsán tett ígéret esetében a Fidesz Dél-Zala már a tanácskozás alatt posztolta a viszontválaszát, míg a Rozgonyi-óvoda fejlesztését rögvest, csütörtökön be is jelentette mindkét oldal.

PEN-Feszt a Kutatók éjszakáján

Harmadszor rendezték meg a PEN-Fesztet a Pannon Egyetem Nagykanizsa - Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központban. A Kutatók Éjszakáján tartott eseményen az aulában interaktív programokkal várták az érdeklődőket, míg az udvaron a könnyedebb szórakozás játszotta a főszerepet. 

Expo Real 2023

Nagykanizsa is részt vesz Európa egyik legnagyobb, háromnapos ingatlankiállításán, a müncheni Expo Real-en. Az október 4-én induló rendezvényen több mint 30 országból mutatkoznak be, Nyugat-Magyarországot pedig kizárólag városunk képviseli. A delegáció célja, hogy minél több befektető figyelmét hívja fel Kanizsa kedvező adottságaira. 

Óvodai projektzáró Áder Jánossal

Áder János, volt köztársasági elnök tartott előadást ma délelőtt a Medgyaszay Házban. Az eseményre a Kanizsa Médiaház nem kapott meghívót. A megyei napilap és az M1 stábja azonban tudósíthatott az eseményről, és a megjelentek szerint, az okoseszközök óvodai használatát segítő pályázat zárásaként érkezett Kanizsára a kormánypárti politikus. 

Térségi hírek

Heteken belül eléri az M7-est a 67-es út négysávosítása

Heteken belül eléri az M7-est a 67-es út négysávosítása

Gyorsan halad a 67-es út négysávossá fejlesztése, az újabb, mintegy 10 kilométer hosszú, jelenleg kétsávos szakasz bővítése az utolsó fázisába ért. A látrányi elkerülő befejezését követően a Balatonig gyorsfogalmi úton haladhatunk majd.

Megelevenedett falusi hagyományok

Hagyományos szüreti mulatságot szervezett a Molnári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat a hétvégén. A résztvevők a semjénházaiakkal együtt, a Sándor-hegyen töltöttek el egy közös délutánt. A felvonulók száma jól mutatta, milyen fontosnak tartják a falvakban a hagyományok őrzését.

50 éves a kultúrház

50 éves a murakeresztúri faluház. Ennek apropóján – a hétvégi falunapot megelőzően – tartottak egy ünnepséget a községben. Számos visszaemlékezés hangzott el az érintettek részéről, emellett kiállítás és kulturális műsor kísérte a programot.

Ősszel is népszerű a Balaton: A látogatók Balatonfüredet, Tihanyt, Siófokot és Keszthelyt szeretik a legjobban

Városnézéssel, túrázással, bor-, gasztro- és wellnessprogramokkal, valamint kerékpározással töltik idejüket azok, akik a következő hónapokban utaznak a Balatonhoz.

Magyarországon gyárthatják a németek új szuperfegyverét

Orbán Viktor kormánya a Rheinmetallnak mintegy 300 millió eurót fizet erre a célra.

Közösségépítés Sormáson

Szüreti mulatsággal egybekötött falunapot tartottak Sormáson. A település lakossága a rossz idő ellenére is szép számban gyűlt össze a helyi focipályán, a főzőversenyre pedig rekordnak számító tíz csapat nevezett.

Belföld - külföld

25-30 százalékos visszaesés várható az ingatlanpiacon az idén

25-30 százalékos visszaesés várható az ingatlanpiacon az idén

A magyarországi lakáspiaci forgalom 25-30 százalékos visszaesésével számolnak az előző évhez képest az OTP szakértői.

Változtak a fizetési meghagyásos eljárás szabályai októbertől

Teljesen elektronikussá vált az eljárás a cégeknek, kötelező megadni az adószámot.

Nobel-díj - Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L'Huillier kapja idén a fizikai Nobel-díjat

Krausz Ferenc móri születésű magyar fizikus 1985-ben párhuzamosan szerzett villamosmérnöki oklevelet a Műegyetemen és fizikusi diplomát az ELTE TTK-n. Kutatómunkáját a BME Fizikai Intézetében kezdte. Doktori fokozatát már a Bécsi Műszaki Egyetemen szerezte 1991-ben, ahol később docensként majd professzorként is dolgozott. 2003-ban a németországi Garchingban található Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatójává nevezték ki, emellett 2004 óta a müncheni Lajos-Miksa Egyetem (Ludwig-Maximilians-Universität) Kísérleti Fizika Tanszékének vezetője.  

A nem nyugdíjas felnőtt lakosság ötödének van csak nyugdíjcélú megtakarítása

A nem nyugdíjas korú magyar felnőtt lakosság 55 százaléka egyáltalán nem bízik abban, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer hosszútávon fenntartható, mégis ötödük tervez csak hosszútávra és készül valamilyen öngondoskodási formával nyugdíjas éveire.

Karikó Katalin és Drew Weissman kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat

Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

Októbertől több helyen, ingyenesen leadhatók a hulladékká vált gumiabroncsok

Október elsejétől kötelező külön gyűjteni a hulladékká vált gumiabroncsokat, amelyeket a hulladékgazdálkodásért felelős MOHU MOL Zrt. és alvállalkozói, valamint a gumiabroncs-forgalmazók térítésmentesen átvesznek.

Sziréna

Árokban, fejtetőn állt meg autóval a 74-esen egy nagyatádi nő

Árokban, fejtetőn állt meg autóval a 74-esen egy nagyatádi nő

A 31 éves nagyatádi nő kisteherautóval Nagykanizsa irányából Magyarszentmiklós felé tartott, amikor letért az úttestről, árokba hajtott, majd a tetejére borult.

Apát és lányát kapták bolti tolvajláson, Bázakerettyén

A kamerafelvételeket visszanézve kiderült, rendszeresen loptak szeszes italokat és élelmiszert.

Kéményünk biztonsága a mi biztonságunk is

Ha még nem tettük meg, akkor itt az ideje időpontot kérnünk a kéményseprőknél azért, hogy biztonságban tudjuk otthonainkat és szeretteinket. Magánszemélyeknek a kéményseprés ingyenes, viszont a kéményseprők nem mennek ki automatikusan a családi házakhoz. Az ellenőrzéshez időpontot kell velük egyeztetni. Az időpontfoglalás, ellenőrzés és, ha szükséges, a tisztítás is ingyenes.

Ittasan, késsel fenyegette élettársát Kisrécsén egy osztrák férfi (Frissítve: bíróság)

A járőrök a 47 éves férfit a helyszínen elfogták, és előállították a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra, ahol zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

Súlyosan megsérült a Kalmár utcában elütött gyalogos

Későn észlelte az úttestre lépő gyalogost a 31 éves kanizsai férfi a Kalmár utcában, amikor a Király utca felé tartott személyautóval. A 63 éves, elütött férfit a mentőszolgálat munkatársai súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Vadgázoláskor szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a keletkezett kárt

A vadásztársaság ezentúl csak akkor kötelezhető kártérítésre, ha az autós minden kétséget kizáróan bizonyítani tudja, hogy a baleset előtt a vadat űzték, lőtték vagy hajtották. Ha ez nem sikerül, akkor a jármű tulajdonosa nem számíthat kártérítésre a vadásztársaságtól, sőt valószínűleg a vadásztársaság fog kártérítési igénnyel fellépni.

Programok

Színház Nagykanizsán

Színház Nagykanizsán

2023. okt. 2. - 2023. okt. 17.
színház
Boribon cicája

Boribon cicája

2023. okt. 7.
gyermekprogram
Kalandozó Kanizsaiak - Afganisztán

Kalandozó Kanizsaiak - Afganisztán

2023. okt. 12.
vetítettképes előadás
Hadtörténelmi esték

Hadtörténelmi esték

2023. okt. 13.
vetítettképes előadás
IDE IS JÖVÜNK TÖBBET

IDE IS JÖVÜNK TÖBBET

2023. okt. 19.
szórakozás
MeArMa Trió

MeArMa Trió

2023. okt. 20.
koncert

Sport

Jó úton a vb felé

Jó úton a vb felé

Folyamatosan készül szövetsége világversenyére a kanizsai Molnár Csaba, aki a parasportolók karate eseményein éri el jobbnál-jobb eredményeit – miként tette ezt az elmúlt napok során is.

Kis köbcentik versengése

Harmadszor rendezett Robogó-Moped Cross versenyt a Kanizsa Motocross Sportegyesület. A hétvégi megmérettetésen 4 kategóriában, amatőr és haladó nevezőket is vártak.

Európai Diáksport Napja a Rozgonyiban

Fesztivállal ünnepelték országszerte az európai diáksport napját. Nagykanizsán a Rozgonyi-iskolában mozgatták meg a gyerekeket a kihívás jegyében, a fiatalok különböző versenyeken belül élhették át a jeles alkalom fontosságát.  

Nyílt nap a lőtéren

Nyílt napot és házi versenyt tartottak szombaton a kanizsai lőtéren. Az érdeklődők a kispuskát és a légpuskát próbálhatták ki, a vendégszámra pedig nem volt panasza a nagykanizsai egyesületnek. 

Vereség a szezonrajton

Vereséggel kezdte az NB II-es bajnokság 2023/24-es idényét a Kanizsa KK férfi kosárlabdacsapata. Az előző szezonban bronzérmet szerző dél-zalai gárda szoros küzdelemben, 86-81-re maradt alul a Kozármislennyel szemben. 

Nem sok hiányzott az idegenbeli bravúrhoz

A Szolnoki MÁV SE otthonában kezdte meg szezonbeli szereplését a női kosárlabda amatőr NB I Zöld csoportjában a Kanizsai Vadmacskák SE együttese.

Színes

A szív világnapja

A szív világnapja

Piros ruhába öltözött emberek gyülekeztek szombaton a Csónakázó-tó szigetén. Az érdeklődők a szív világnapját ünnepelték, a jeles napon a tó hídját is szívecskék szegélyezték. 

Országjárás a zalai végeken

A dél-zalai régión is áthaladt az idei Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala. A résztvevők egy 541 kilométeres útvonalat teljesítenek, hogy elérjék a végső célállomásukat.

A fűtési szezonnal nő a kockázat

Szédülés, fejfájás és émelygés – ezek a tünetek szén-monoxid-mérgezésre is utalhatnak. Mint arról még a nyáron beszámoltunk, 2023 első felében, 49-szer hívták a zalai tűzoltókat a színtelen, szagtalan gáz jelenléte miatt, az esetek során ketten szenvedtek sérülést. A szakemberek hangsúlyozzák: életet menthet a megfelelő jelzőkészülék beszerzése.

Őszi teendők – válaszolunk az olvasók kérdéseire!

Kezdő, vagy nem – komposztált vagy nem... úgy tűnik, manapság már minden régi szabály újra van írva. Jelenleg, október első hetében járunk, nézzük azokat a kérdéseket, amelyeket olvasóinktól kaptunk, a zöldségeskerteket illetően.

 

Szegedi halászlé, tárcsán pirított túrós csuszával

A kellemes őszi napokat nemcsak kirándulásra, hanem bográcsozásra is kihasználhatjuk a szabadban. Akár barátokat, ismerőseket is hívhatunk magunkhoz. A Csapi lakosú Varró Tibor receptje alapján kellemes perceket tölthetünk el a tűz körül. Tibor főztjét különdíjjal jutalmazták a kisrécsei falunapon.

Sokkal több, mint azt gondolnánk

A városi köztudatban a NESZI-ről, vagyis a Nagykanizsai Egyesített Szociális Intézményről sokaknak csupán a Teleki úton található idősotthon, és a bentlakásos elhelyezés jut eszébe, pedig itt sokkal többről van szó. Az utóbbi évek számos felmérése kimutatta, hogy Magyarország esetében elöregedő társadalomról van szó, tehát egyre több az idős, beteg, segítségre szoruló ember.

Kultúra

A zene világnapja- kamarazenével is ünnepeltek

A zene világnapja- kamarazenével is ünnepeltek

A zenetörténet szinte minden korszakából hangzanak fel dallamok, izgalmas formációk, nagyszerű zenészek tolmácsolásában – ezen felvezetéssel invitálták a közönséget a kedd esti koncertre a Medgyaszay Házba, ahol a Nagykanizsai Kamarazenei Műhelyt hallhatta a közönség.

Pánamerikai dallamok a Kőrösiben

A Los Andinos zenekar adott koncertet a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában. Az eseményen a diákok az Andokból származó népzenét hallhattak, autentikus dél-amerikai hangszerek kíséretében.

Kulturális ősz Kanizsán

Gazdag és izgalmas évadot ígér a Kanizsai Kulturális Központ. Az érdeklődők a különböző művészeti ágak színes palettájából válogathatnak az őszi-téli időszakban. Az intézmény munkatársai minderről sajtótájékoztatón számoltak be hétfőn a Hevesi Sándor Művelődési Központban.

Jeles napok szeptember végén

Megünnepelték a kanizsai múzeumban a magyar népmese napját. A jeles alkalmat 2005 óta minden évben Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án tartják. Az év kilencedik hónapja más jeles dátummal is bír, ilyen a 29-e, azaz Szent Mihály napja.

(Film)Zene klasszikusok zongorára

Legendás filmzenék csendültek fel csütörtökön este a Medgyaszay Házban. Vozár M. Krisztián zongoraművész tolmácsolásában a kanizsai publikum olyan mozik fő témáit hallhatta, mint a „Keresztapa”, a „Trónok harca” és a koncert címét adó „Egy asszony illata”.

Színházi misszió- János vitéz Nagykanizsán

Bemutatták a János Vitéz című színdarabot szerda délután a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Déryné Program részeként Nagykanizsára érkező előadás rendhagyó formában, egy óra alatt mutatja be a nézőknek Petőfi klasszikusát. Ugyan a fialok a darab igazi célközönsége, a történet bármely generációnak nagy élményt nyújthat.