A nagy nyári megújulás

facebook megosztás

Több millió forint értékben végzett karbantartási munkákat a nyáron a Nagykanizsai Gazdasági Ellátó Szervezet (NaGESZ) tizenhárom óvodában, négy bölcsődében és több iskolában.

Horváth István igazgató szerint a nyári szünet lehetőséget biztosít arra, hogy olyan munkákat végezzenek el, amelyek a gyerekek jelenléte mellett nagyon nehezen vagy egyáltalán nem kivitelezhetők. Így most öltözőket és mosdókat festettek, játékokat javítottak, több helyen parkettáztak, járdát betonoztak, s ahol kellett, a fákat is kezelésbe vették.

Mindezen felül jutott figyelem a játszóterekre is.

– Már tavaly is egyik célkitűzésünk volt, hogy rendbe tegyük a játszóterek dokumentumait és felszereléseit – mondja Horváth István. - Ez most sikerült is, kicseréltük a hibás eszközöket, s pótoltuk azokat a fadarabokat, köteleket, amik nem feleltek meg az előírásoknak. Ezt követően bevizsgáltattuk ezeket, ami nagyon fontos a gyerekek biztonsága érdekében. Összegezve büszkén mondhatom, minden játszóterünk használatra alkalmas.

A NaGESZ munkatársai a műfüves pályákon is dolgoztak a nyáron, az évi kétszeri karbantartás a Magyar Labdarúgó Szövetség előírása, s az MLSZ ellenőrzi is az elvégzett munkát. Ahogyan az igazgató magyarázza, egy idő után becsömörlik az a granulátum, ami rajta van a műfüvön, ezért azt meg kell lazítani, hogy a gyerekek minél puhább felületre essenek, ezzel is elkerülve az esetleges komolyabb sérüléseket. Ezen felül pótolják is azt a granulátum mennyiséget, amit a diákok a cipőjükkel együtt kivisznek a pályákról.

- Ezekre a feladatokra tavalyi megtakarításunkból beszereztünk megfelelő gépeket, ezért ma már nagyon ritkán alkalmazunk külsős vállalkozót. Fontos, hogy meg is tisztítjuk a műfüvet, hiszen amikor a gyerekek játszanak, bizonyos szemét belehullik, illetve a környező fákról is ráhullnak a levelek, kisebb ágak. Ezért a granulátumot gépeink segítségével átforgatjuk, s így megtisztítjuk a felületet. Ez alól kivétel a Hevesi-iskola pályája, ahol teljesen más a konstrukció, ott folyamatosan tisztítjuk a pályát.

Mikó-Baráth György

 

Horváth István terepszemlén a Rozgonyi-tagóvodában. Nagyot hajtott a NaGESZ (Fotó: Gergely Szilárd)

 

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.