Az eddigi legerősebb mezőny - átadták a szenior sakkbajnokság díjait

Az eddigi legerősebb mezőny játszott a Magyarországi Önkormányzatok Országos Szenior Egyéni Rapid Sakkbajnokságának döntőjén. Kanizsa már negyedik alkalommal rendezte meg a versenyt, melynek díjait péntek délután adták át.

A tervezett eredményhirdetés időpontjában még tartottak a játszmák, a helyezések sorsát kiélezett mérkőzések döntötték el. Cseresnyés Péter államtitkár, Nagykanizsa és térsége országgyűlési képviselője a díjátadón azt mondta: Nagykanizsán hétről hétre olyan rendezvények tanúi lehetünk, melyek a távolabbi vidékekről is vonzzák az embereket. „Annak idején, amikor az Idősügyi Tanács sok-sok programot talált ki, idősebbeknek és fiataloknak is, akkor egy nagyon komoly mozgalmat indított el. Például azzal, hogy számítógépes tanfolyamot indított el fiatalok bevonásával, sakkbajnokságot írtak ki a város támogatásával nemcsak kanizsaiaknak, hanem távolabbi vidékeken élőknek is. Olyan önkormányzatok támogatásával, melyek ugyanúgy, mint Kanizsa, fontosnak tartják idősebb polgáraikat, idősebb polgáraik jó közérzetét” - mondta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

A legjobb kanizsai eredményt Papp Nándor érte el. Szerinte a verseny történetében a mostani a legerősebb mezőny. „11 nemzetközi címviselő, nemzetközi mester és FIDE-mester vett részt ezen a versenyen. De a többiek is óriási erőt fejtettek ki, és nagyon komoly ellenállást tanúsítottak. Azok is, akiknek nem volt élő pontszámuk, nagyon komolyan ellenálltak és felkészültek voltak” - vélekedett Papp Nándor.

Karádi Ferenc alpolgármester a jövőről is beszélt a díjátadón. „Továbbra is pallérozzuk az elménket a sakk segítségével. És ha nem túlzás, akkor azt mondom, hogy jövőre ugyanígy, ugyanitt” - fogalmazott Karádi Ferenc alpolgármester.

A dobogós helyezéseket a fővárosból érkezett sakkozók érték el. Az abszolút győztes Mészáros András lett, a bajnokság második helyezettje Hardicsay Péter, a bronzérmet pedig Fodre Sándor kapta.