Csaknem 1,3 milliárd forintos zöldprogram indul Keszthelyen

facebook megosztás

Egymilliárd forint támogatást nyert Keszthely önkormányzata a Festetics-kastély és a Balaton-part közötti zöldterületek, utak és parkolók felújítására, további 270 millió forintból pedig három középületet korszerűsítenek.

Manninger Jenő, országgyűlési képviselő (Fidesz), Zala megyei fejlesztési biztos pénteken Keszthelyen tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Terület- és településfejlesztési operatív program (TOP) keretéből megvalósuló fejlesztések több mint 90 százalékáról megszületett a kormányzati döntés, így ezek 2020-ig, az európai uniós ciklus végéig le is zárulhatnak.
Ennek keretében nyert el egymilliárd forintot Keszthely önkormányzata, így a korábbi fejlesztéseket teljessé téve a Festetics-kastély és a Balaton-part közötti területet zöldebbé varázsolhatják, illetve elvégezhetik az utak, parkolók korszerűsítését is.
    

Ruzsics Ferenc polgármester (Fidesz-KDNP) a részleteket ismertetve számolt be arról, hogy a Helikon Kastélymúzeum kapujától a Georgikon utcáig megújul a Kastély utca, valamint az ide kapcsolódó belső tömbparkoló. A sétálóutca környezetében lévő utcák és terek közül is több esetében korszerűsítik a parkolókat, nagyobb zöldterületet alakítanak ki, illetve díszburkolatot kapnak egyes utcák.
A Helikon park teljes zöldterületének megújítása keretében erdei tornapályát hoznak létre, közvilágítással ellátott futópályát alakítanak ki, rendbe teszik a vasúti átjáró előtti parkolót, a közeli KRESZ-parkban pedig sportolási és rekreációs lehetőséget teremtenek - sorolta a polgármester.
Elmondta azt is, hogy egy másik TOP-pályázat keretében csaknem 270 millió forint vissza nem térítendő támogatást fordít a város három közintézmény energetikai korszerűsítésére. A Zöldmező utcai iskola, a zeneiskola, valamint a Sopron utcai óvoda esetében elvégzik az épületek homlokzati és gépészeti felújítását, hőszigetelését, valamint a nyílászárók cseréjét.
Az általános iskola tetejére napelemes rendszert telepítenek, továbbá korszerűsítik a zeneiskola és az óvoda fűtési rendszerét.
Ruzsics Ferenc jelezte: a közintézmények energetikai korszerűsítése 2018 végéig várhatóan befejeződik. A zöldterületek és utak korszerűsítésének tervei most készülnek, a jövő évi közbeszerzési pályázat után 2019 második felére készülhetnek el ezek a munkálatok.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.