Hatmilliárd forint kártérítést fizettek ki a biztosítók a nyári viharok miatt

facebook megosztás

A biztosított lakossági ingatlanokban a viharok miatti több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint kártérítést fizettek ki a biztosítók a nyár első összesítése szerint - tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A viharok, a beázások és a felhőszakadások ennél jóval több kárt okoztak a lakóingatlanokban, mivel a lakások több mint a negyedére nem kötöttek biztosítást - közölték.
Magyarországon a legtöbb viharkár május és augusztus között történik. Idén nyáron a legtöbb kárt Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Borsod, Békés, illetve Bács-Kiskun megyéből jelentették. Emellett, mint szinte minden évben, a legsűrűbben lakott Pest megyében és a fővárosban sérült meg a legtöbb lakossági ingatlan - ismertette a Mabisz.
A szakemberek tapasztalatai szerint egyre gyakoribb az időben és térben jól elkülöníthető, lokális viharok előfordulása, illetve a szupercellák okozta káresemény. A biztosítók szövetsége felidézte a június 21-i vihart és jégverést, amely a Borsod megyei Megyaszón és a környező településeken akkora károkat okozott, hogy gyakorlatilag nem maradt sértetlen ingatlan.
A közlemény szerint a leggyakrabban a házak tetőszerkezete sérült, illetve az ebből eredő beázás jelentette a leggyakoribb kártípust. Többször fordult elő olyan özönvízszerű esőzés, amely miatt egész utcák kerültek víz alá, károsítva a mélyebben fekvő ingatlanrészeket, garázsokat, szuteréneket.
A Mabisz statisztikája szerint a május-augusztusi időszakban 2010-2017 között csaknem 1 millió 100 ezer kárt rendeztek a biztosítók, 80 milliárd forint értékben.
Továbbra is komoly problémát jelent az alulbiztosítottság - hívta fel a figyelmet a szövetség. Gyakori, hogy nem a valós értékre, hanem sokszor csak az ingatlanhitel felvételéhez szükséges összeghatárig biztosítják az ingatlanokat a tulajdonosok.
Gyakran vezet alulbiztosítottsághoz az is, hogy egy korábban megkötött szerződést az ingatlan tulajdonosai elfelejtenek módosítani egy tetőtér-beépítés vagy egy értékesebb ingóság beszerzése után, így csak a káresemény bekövetkeztekor derül ki, hogy a valós érték alatti biztosítással rendelkeznek.
A mintegy 4,4 millió hazai lakóingatlan körülbelül 73 százaléka rendelkezik biztosítással. Nemzetközi összehasonlításban ezzel a lefedettséggel Magyarország viszonylag jó helyen áll, ugyanakkor jelentős kockázat, hogy az ingatlanok negyede továbbra sem biztosított - olvasható a közleményben. MTI Fotó: Varga György

MTI - Kanizsa

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.