Jól felkészítette a birkozókat

facebook megosztás

Négy Eb és három Vb-érmet szereztek idén az utánpótláskorú női birkózók kanizsai edzőjükkel.

Szatmári Zsolt az év elejétől nemcsak a nagykanizsai csapatot irányítja, hanem ő a magyar női kadet válogatott vezetőedzője is. A nemzeti csapatnál elvégzett munkáját rögtön siker koronázta, hiszen a nyári szarajevói Európa-bajnokságról két aranyérmet és két bronzérmet hozott haza a magyar különítmény, a szeptember elején Athénban rendezett világbajnokságon pedig a magyar csapat három tagja is harmadik helyen végzett. „A mostani csapatba négy olyan versenyző került, akik már korábban szereztek érmeket a világversenyeken. Ilyen értelemben ez egy kicsit kötéltáncos dolog volt. De azt gondolom, hogy remekül tudtuk teljesíteni a feladatot, hiszen a nyár folyamán, két aranyérem az Európa-bajnokságon, ugyaninnen kettő bronzérem és a világbajnokságról is három bronzéremmel térhettünk haza. A szövetségben vannak, akik különböző statisztikákat vezetnek, és azt mutatták ki, hogy ez minden idők legjobb női utánpótlás eredménye. Nagyon elégedettek és büszkék vagyunk. Kicsit nehéz és döcögős volt a felkészülés, hiszen nagyon sok versenyző közvetlenül a versenyek előtt megsérült, és nagyon sokat kellett úgymond „toldani-foldani” őket, de végül össze tudtuk őket drótozni a világversenyekre. Azt gondolom, az eredmények azt mutatják, hogy ez remekül sikerült” - mondta el Híradónknak Szatmári Zsolt a női kadet birkózó-válogatott vezetőedzője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.