Mozog a Hevesi - Játékos vetélkedővel a sikeres tanévért

facebook megosztás

Már negyedik alkalommal rendezte meg a Hevesi Sándor Általános Iskola a „Mozog a Hevesi” elnevezésű programját. A vetélkedőn az elsős kisdiákok és szüleik alkottak vegyes csapatokat.

A sorverseny sikerét jól jelzi, hogy a negyedikes tanulók is örömmel gondolnak rá vissza. Nagy Barnabás még kedvenc feladatát, a „mocsárjárást” is felelevenítette. „Párokba kell állni, és mindenkinek van egy karikája, s még van plusz egy karika. Azt az üres karikát mindig előre kell adni az elsőnek. Ő pedig az első karikába beleugrik” - mondta Nagy Barnabás.

A „Mozog a Hevesi” vetélkedő legfőbb célja a közösségformálás. „Tanberger kolléganőmmel, Ágival szervezzük ezt a sportvetélkedőt már négy éve. Az elsősöknek szervezzük ezt a sportversenyt, váltóversenyt a szülők bevonásával. Ismerkedésnek gondoljuk. Ismerkednek a szülők az iskolával is és egymással is” - fogalmazott Tihanyi Éva tanító.

A diákoknak külön öröm, hogy szüleikkel közösen versenyezhetnek, erre pedig évekkel később is szívesen emlékeznek. „Ebben a versenyben nagyon szerettem azt, hogy a szüleim itt lehettek mellettem” - árulta el 
Tóth Viktória.

Az iskola vezetése szeretné, ha a jövőben is ilyen nagy siker övezné a „Mozog a Hevesi” vetélkedőt.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.