Állati egy nap volt

facebook megosztás

Sokan voltak kíváncsiak a nagykanizsai állatotthon nyílt napjára, tucatjával sétáltatták meg a kutyusokat a napos, őszi időben, persze a cicáknak is jutott dögönyözés bőven. Kihirdették a fotópályázat nyerteseit, és átadták a „soron következő” Uszkár-díjakat is.

Az „Élettér” Állat- és Természetvédő Egyesület nyílt napján nemcsak látogatók, de adományok is érkeztek a menhelyre. Az idei Uszkár-díjat Leveli Hajnalka és Benedek Tamás érdemelte ki, hiszen évek óta, önzetlenül támogatják a kanizsai állatotthont. Az Állatok Világnapjához kötődő programon az egyesület fotópályázatának eredményét is kihirdették: a nyertes képeket az egyesület közösségi oldalán lehet megtekinteni. Kattogtak a fotómasinák rendesen, hiszen közel 200 fénykép érkezett be a versenyre. A három kategóriában zsűrizett fotók – kutya, macska és „egyéb” kategória – mellett a közönségdíjnak is meglett a gazdája, és egyet feltétlen le kell szögeznünk: tucatjával érkeztek az igazán szép, sőt, néha művészi fotók is.

A legszebb pillanatok megörökítői a következők voltak:

„Kutyák” kategória:       

I. helyezett Valter Viktor;

II. helyezett dr. Tóth-Piusz István;

III. helyezett Marton Ágota

„Macskák” kategória:   

I. helyezett Bárdos Tamás;

II. helyezett Boros Kinga;

III. helyezett Kirchné Máté Réka

„Egyéb” kategória:        

I. helyezett Nagy Károlyné Ildikó;

II. helyezett Bokor Krisztina;

III. helyezett Matos Bernadett

A közönségszavazás nyertese Gyarmati-Litter Tímea lett.

Dr. P. A.

Nyílt nap az állatmenhelyen

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.