Bővített sorozat

facebook megosztás

A férfi NB II-es kézilabda bajnokság Dél-nyugati csoportjában a Nagykanizsai Izzó SE a Kaposvári ESE-hez látogatott és jó esélye volt folytatni hármas győzelmi sorozatát, hiszen a házigazda még nem szerzett pontot az idényben.

Nos, a kanizsaiak ellen sem tette, hiszen Madarász Péter edző legénysége 17-11-es félidő után 34-24-re nyert, ezzel győztes szériáját immár négymeccsesre növelve a pontvadászatban.

- A győztesnek járó két pont reményében utaztunk Kaposvárra, emellett fontosnak tartottam azt is, hogy idővel mindenki játéklehetőséghez jusson – mondta el a találkozó után Madarász. - Egy percig sem forgott veszélyben a győzelmünk a találkozón, ráadásul több embert tudtam kipróbálni más-más posztokon is. Metzger Dánielnek a meccsen kiment a bal térde, neki mielőbbi felépülést kívánunk.

A nagykanizsai csapat, egyben az összecsapás legeredményesebb játékosa Bándi András lett 14 góllal, győzelmével az Izzó SE pedig továbbra is a harmadik helyen áll a táblázaton a NEKA U22 és a Mecseknádasd mögött.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.