Csalókat állítanak holnap bíróság elé

A megyeszékhelyen, illetve Keszthelyen is munkában lesznek holnap az ítészek: mindkét járásbíróságon csalóknak kell majd számot adni tetteikről. Zalaegerszegen H. B. terhelt áll majd bíróság elé, aki a vád szerint 15 millió forinttal károsította meg az állami költségvetést, míg a Balaton-parti város ügyészei egy magánszemély sérelmére elkövetett, összesen 6 millió forintnyi kárt okozó csalással vádolják K. I. terheltet, aki a dohányboltjai továbbüzemeltetésére hivatkozva kért és kapott pénzt a sértettől.

Az első tárgyalására megy holnap H. B. a Zalaegerszegi Járásbíróságra, ahol dr. Gaider Bálint büntetőtanácsa dönt majd a költségvetési csalással vádolt férfi bűnösségéről. A vád szerint H. B. egy zalai székhelyű cég ügyvezetőjeként a 2012. évben több számlát nem szerepeltetett a cég könyvelésében, illetve az adóbevallásában, ezáltal a vállalkozás bevételei után ÁFA-adónemben keletkezett adóbevallási és adófizetési kötelezettségének nem tett eleget. Cselekményeivel az állami költségvetésnek 14.864.754 forintos vagyoni hátrányt okozott.

A Keszthelyi Járásbíróságon dr. Sinkó Vilmos büntetőbíró ítélkezik majd K. I. ügyében, akit magánszemélyek sérelmére elkövetett csalás bűntettével vádol a Balaton-parti város ügyészsége. A vád szerint a terhelt 2013-tól kezdve, három zalai településen üzemeltetett dohányboltot, amelyek közül egy, már annak az évnek a szeptemberében bezárt, a másik kettő pedig, több adósságot is felhalmozva, fizetésképtelenséggel küzdött 2013 végére.A vádlott tudatában volt annak, hogy a társaság eladósodása miatt nincs reális lehetősége az üzletek továbbműködtetésére, ennek ellenére felkereste a sértettet s ajánlatot tett neki, hogy tagi kölcsön nyújtásával, mint kültag lépjen be a cégbe. A felek között megállapodás született, és a sértett tagi kölcsönként 6 millió forintot tett be a cégbe, amely összeg egy részét K. I. a tartozások kifizetésére, míg a fennmaradó pénzt máig ismeretlen célokra fordította.

Papp Attila