Emlékfutás Szepetneken a reformáció tiszteletére

facebook megosztás

A résztvevők Pusztaszentlászlóról indultak délelőtt, és nem sokkal ebéd után érkeztek meg Szepetnekre. A futók között ott volt Bérces Edit ultramaratoni világ- és Európa-bajnok futó, valamint Zsugyel Kornél evangélikus lelkész is, akiket a célba érkezés után a szepetneki evangélikus templomban köszöntöttek, majd megemlékeztek az 500 évvel ezelőtti eseményről.

- A reformáció a hitjavítás szándékával indult. A célja nem az egyházszakadás előidézése volt, hiszen a reformáció lényege; hűségünk az Isten igéjéhez és ez minden felekezetben ugyanaz. A reformáció nemcsak a vallás, Isten és ember kapcsolatának megújítása, visszatérése az evangélium üzenetéhez, a krisztusi tanításhoz, hanem megreformálása az ember és ember kapcsolatának is – mondta el Vlasicsné Fischl Tímea Szepetnek polgármestere.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.