Felavatták az 50 éves Kanizsa Rehab legújabb fejlesztéseit

Jogelődeivel együtt 1967 óta működik az intézmény. A fél évszázadot ünneplő háromállomásos sorozat második programját tegnap tartották, az eseményen felavatták a fedett biciklitárolót is.

- Aztán öthelyes parkolót is építettünk, mivel nagyon kevés a parkolóhely a környéken, a dolgozóink és partnereink nehezen tudtak megállni a környéken. A parkolóhelyek közül az egyik mozgáskorlátozottak részére lett kialakítva - mondta Lérántné Mátés Valéria, a Kanizsa Rehab Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

A munkaidőn túli elfoglaltságokhoz kialakítottak egy új közösségi teret is, ebben számítógépezhetnek és sportolhatnak a cég dolgozói.

- Igazgatóasszony részéről kérelem nem érkezett felém, hogy ehhez forrás kell, pénz kell, tehát mindezt a Kanizsa Rehab a saját költségvetéséből valósította meg, és a saját jó gazdálkodásának lehetett a következménye - fogalmazott Dénes Sándor polgármester.

A cég jubileumi rendezvénysorozata a november 10-i ünnepséggel zárul.