Hazánk legjobb kamionsofőrje Szeli Miklós

facebook megosztás

Október elején tartották a versenyt, amelyen Szeli Miklós ötszáz indulót megelőzve szerezte meg a címet, és az azzal járó egymillió forintot. Miklós gyermekkorában mozdonyvezető akart lenni, aztán mégis a volán mögé ült. Azt mondja, kamionozni nem családbarát elfoglaltság, de párja elfogadta hivatását, most készülnek házasodni, és építkeznek Nagykanizsa közelében. Ehhez jól jött a díj mellé kapott egymillió forint is.

- Nem érzem magam többnek ettől, attól, hogy megnyertem Magyarország legjobb kamionsofőrje címet, mert hiszen az utakon vannak a legjobb sofőrök, illetve sokan nem tudtak eljönni erre a versenyre, azért jó érzéssel tölt el, hogy ezt sikerült elnyernem, hiszen az egy bizonyíték, valamit azért lehet, hogy jól csinálok - vélekedett Szeli Miklós.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.