Kétszáz év után is közös ügyük az ápolás

facebook megosztás

Faültetéssel ért véget a Kossuth Zsuzsanna-emlékév nagykanizsai programsorozata. Mint az a délutáni zárórendezvényen elhangzott, a vörös juhar a magyar ápolók szakmájukba vetett hitét jelképezi.

Az első országos főápoló 200 évvel ezelőtt született, így a Magyar Ápolási Egyesület 2017-re Kossuth Zsuzsanna-emlékévet hirdetett. Nagykanizsán kiállítást és túrát szerveztek, de felavattak egy emléksarkot is a kórházban. – Nemcsak itt, a kórházban, hanem az utcán is, ha összefutok ismerősökkel, régi munkatársakkal, mondják, milyen jó, hogy a magyar ápolókról is megemlékezünk. Nemcsak nemzetközi szinten, hanem itt, Magyarországon is vannak olyan példaképek, ápolók, akikre felnézhetünk – fogalmazott Boros Károlyné, a Magyar Ápolási Egyesület megyei vezetője.

Kossuth Lajos legkisebb húga fektette le annak idején az ápolói szakma alapjait, ezzel pedig mindenkori példája az egészségügyben dolgozóknak. Az eltelt kétszáz év számos fejlődést és új kihívásokat hozott. – A szakma specializálódik: ma már nem orvostudományról beszélünk, hanem rengeteg kisebb területről, és minden egyes szakterületnek külön speciális szakápolói tevékenységet kell folytatnia. Büszkék vagyunk arra, hogy pár éve mintegy 100 millió forintot költhettünk arra, hogy több mint 40 asszisztens szakasszisztensi képzésen vegyen részt egy uniós pályázati forrásból – tudtuk meg dr. Brünner Szilveszter főigazgató-főorvostól, aki azt is elmondta, az intézmény hamarosan újra pályázik egy ilyen lehetőségre, hiszen a folyamatos képzés elengedhetetlen a szakmában. Ezt a fejlődést és az ápolásba vetett hitet szimbolizálja az a vörös juhar, amit ma elültettek a kórház udvarán.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.