Legyen Thúry-emlékév!

Legyen 2018 Thúry-emlékév Nagykanizsán - ezt kezdeményezi Cseresnyés Péter. Az országgyűlési képviselő azt mondta: az elmúlt napokban kiderült, mégis létezik a kötelező, felső korlát nélküli kvóta terve, ezért a nemzeti konzultáció még aktuálisabb, mint akár két vagy három hete. Mint fogalmazott, amikor hallotta az unióból érkező aggasztó híreket, arra gondolt, hány magyar – köztük sok kanizsai is - küzdött a magyar függetlenségért és szabadságért az elmúlt évszázadokban.

- S ekkor kaptam az információt, hogy 450 évvel ezelőtt, október 21-én nevezték ki Thúry Györgyöt Kanizsa várkapitányává – mondta a politikus. - 2012-ben egy szintén jeles, Kanizsát a parlamentben képviselő politikus, Bethlen István emlékévét hirdettük meg, ezúttal pedig azt kezdeményezem polgármester úrnál és az önkormányzatnál, hogy 2018-at nyilvánítsuk Nagykanizsán Thúry-emlékévvé. Emlékezzünk arra a várkapitányra, aki hosszú éveken keresztül számtalan küzdelemben védte nemcsak Kanizsa várát, hanem az ország déli határát is.