Őszi börze

facebook megosztás

Tizenötödik alkalommal tartottak gyerekruha- és játékbörzét Kanizsán. A program szervezőinek célja az volt, hogy a rendezvénnyel a gyerekeket is becsalogassák a Medgyaszay Házba. A töretlen népszerűségnek örvendő börzén ezúttal is használt, ám jó minőségű árut kínáltak a bolti ár töredékéért.

Nemcsak a vásárlók, hanem az eladók körében is rendkívül népszerű a rendezvény: pár óra alatt minden árusító hely gazdára talált. – Tizenötödik börze már itt a Medgyaszay Házban. Nyugodtan mondhatom, hogy a népszerűsége töretlen. Sőt, a mostani börzére rekord idő alatt, öt óra alatt keltek el az asztalok. Jó is, hogy van lehetőségem ezt elmondani, mert fontos, hogy azok tudnak asztalt foglalni, akik a Medgyaszay Ház Facebook oldalát követi – hangsúlyozta Kiss Zsanett művelődésszervező.

A gyerekek is szívesen kísérik el szüleiket a vásárba, hiszen a kisautóktól a plüssmackókig rengeteg játék vár rájuk. – Nemcsak a ruhaneműk fogynak, hanem a játékok, különféle használati cikkek, például a roller és a korcsolya is. S ruhából pedig minden, a zoknitól a nagykabátig, évszaktól függően – árulta el kérdésünkre Nitt Éva. A nagy érdeklődésre való tekintettel továbbra is rendszeresen rendeznek majd börzéket a Medgyaszay Házban.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.