Séta a mellrák ellen

facebook megosztás

Idén is több száz nő és férfi vonult utcára Nagykanizsán, hogy felhívják a figyelmet a mellrákra és a betegség megelőzésére. Magyarországon évente körülbelül 5-6000 új emlőrákos beteget fedeznek fel és nagyjából 2000 nő hal meg. Az emlőrák ezzel a magyar nők leggyakrabban előforduló daganata. Szakemberek szerint, ha időben felfedezik a kórt, akkor 80 százalék eséllyel gyógyítani is tudják azt.

Rózsaszín szalaggal a ruhájukon, valamint lufikkal a kezükben indultak el a mellrák elleni séta résztvevői. A céljuk az volt, hogy felhívják a figyelmet a betegségre és annak megelőzésre. A kezdeményezés hat évvel ezelőtt indult Budapestről, azóta pedig minden évben az ország több városában is csatlakoznak az akcióhoz. - A felhívás, a prevenció az a legfontosabb ebből a szempontból. Fontos, hogy minden lány és anya menjen el ezekre a szűrésekre és vigyázzon magára, mert a családoknak nagy szüksége van anyára, nőre és feleségre – fogalmazott Karosi Lászlóné a „Napfény” Rákbetegek és Hozzátartozóik Nagykanizsai Egyesületének elnöke.

A séta résztvevőit Dénes Sándor is köszöntette a Medgyaszay Házban. Nagykanizsa polgármestere is a megelőzésre hívta fel a figyelmet. - A szűrővizsgálatok, a megelőzést szolgáló életmód, az önmagunk és mások iránti gondosság, és figyelem sokat tehet azért, hogy minden szeretett hölgy velünk maradhasson. Ugyanis az időben felismert, korai stádiumban kezelt mellrák gyógyítható – hangsúlyozta Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.

Szakemberek szerint országosan több ezer embert érint a mellrákos megbetegedés. - Ami még ennél aggasztóbb, hogy kétezren felül halnak meg évente. Tehát óriási szükség van ezekre az összejövetelekre és ezekre a figyelem felkeltésekre, amivel a hölgyeknek a figyelmét fel tudják hívni arra, hogy nem szabad ezt elhanyagolni. De ez nem azt jelenti, hogy férfiaknál nincs ugyanez a betegség, sőt a férfiaknál még súlyosabb is ez a probléma – mondta Szekeres Ernő a Rákbetegek Országos Szervezetének alelnöke.

Azonban, ha időben felismerik a kórt, akkor 80 százalék esély van a túlélésre. A mammográfiás emlőrákszűrés 2002 óta ingyenesen biztosított minden magyar nő számára. A vizsgálatot kétévente javasolják a szakemberek a 45 és 60 közötti korosztálynak.

Séta a mellrák elleni küzdelemért

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.