Útvesztők – útkeresők

facebook megosztás

Nagykorú lett a bűnmegelőzési akadályverseny – 18 évvel ezelőtt indították útjára.

Játékos formában, akadálypályán haladnak végig a város 9. és 10. évfolyamos diákjai – mindezzel segítve azt, hogy el tudjanak majd igazodni az élet útvesztőiben. A Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ mellett a rendőrség, a gyámügy, a védőnők és a pártfogók is jelen vannak évről évre, hogy egy-egy állomáson segítsék a fiatalok ismereteinek bővítését.

Ez egy játékos információszerzés, saját élményű közösségépítésen keresztül, amit úgy gondolom, életre szólóan el tudnak vinni magukkal – fogalmazott Dr. Kaszás Gizella a Nagykanizsai Család- és Gyermekjóléti Központ igazgatója.

 

A diákok három napon át keresik az utat, 50 osztály - csaknem 1200 tanuló esik át az akadályokon. A versengés zárását pénteken tartják, a tét nem kicsi. Évfolyamonként az első helyezettek jutalma 50 ezer Ft, a másodikak 30 ezer Ft-ot kapnak, a bronzérmes osztályok nyereménye pedig 15 ezer Ft.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.