Vádat emeltek a pölöskei szörpüzem kirablói ellen

facebook megosztás

A nagykanizsai bolhapiacon vásárolta a sokkolót bűncselekményük elkövetéséhez az a két férfi, akik idén nyáron rabolták ki a pölöskei szörpüzemet. A biztonsági őrt tettleg bántalmazva tették ártalmatlanná, majd a közel 36 millió forintot rejtő páncélszekrényt zsákmányul ejtve távoztak a szörpüzem telephelyéről. A vádemelés részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztük.

A most megvádolt két férfi valamikor a nyár elején határozta el magát a rablásra: az egyikük pontos információkkal bírt a szörpüzem működéséről. Miután beszerezték a rabláshoz szükséges „felszereléseket” – többek között egy elektromos sokkolót a nagykanizsai bolhapiacról –, akcióba lépett a két útonálló. 2017. június 24-én, 23 óra körüli időben egy Opellel parkoltak le a Pölöskei Italgyártó Kft. üzemétől mintegy egy kilométerre lévő, Fácános fasornál. A gépkocsit egy földúton hagyták, majd innen gyalog közelítették meg a gyárat. A szörpgyártó üzem nyugati oldalán lévő kerítésnél bemásztak, majd elbújva várták, hogy a biztonsági őr a szokásos ellenőrzési útvonalát bejárva hozzájuk érjen. Ekkor egyikük megtámadta, a sokkolóval és ököllel is bántalmazta, majd lábát kirúgva a földre vitte. Gyorskötözővel megbéklyózták a kezeit, így tették végül ártalmatlanná.

Ezután átkutatták az irodai épületet, és feltörték a házipénztárt tartalmazó szekrényt, elemelve belőle az összes készpénzt, majd pedig a páncélszekrényt betették a szörpüzem tulajdonát képező egyik gépkocsiba, és a megtámadott, bántalmazott majd megkötözött biztonsági őrt a sorsára hagyva, a helyszínről elmenekültek. A vagyonőrnek nemsokára sikerült kiszabadítania magát, és értesítette a rendőrséget. A két férfi eközben áttette az Opelbe a széfet, majd a közel 36 millió forintos zsákmánnyal kereket oldottak. Az eltulajdonított páncélt egy általuk korábban kiválasztott, Zalaszentmihály és Nemesrádó közötti elhagyott, erdős részen elrejtették és mindketten hazamentek. A milliókat rejtő mackót néhány nap múlva, 2017. július elsején az egyikük otthonához vitték Nemesrádóba, majd egy flex-el kinyitották. A pénzt elosztották, míg a széfben található egyéb iratokat, csekkfüzetet, bankkártyát, gépjármű-törzskönyveket elégették. A megyeszékhelyi nyomozóknak köszönhetően nemsokára kattant a bilincs a rablók csuklóján, és a házkutatások során az elrabolt pénzből 33 millió 732 ezer forintot sikerült is előtalálniuk a zsaruknak.

Mindezek miatt a két férfit rablással, személyi szabadság megsértésével, jármű önkényes elvételével és más bűncselekményekkel is megvádolta a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Papp Attila

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.