Városrészkeringő - Nyugalomban, biztonságban élhetünk

facebook megosztás

A Keleti városrész első utcáját, a mai Platán sort (volt I. Bolgár Hadsereg utca) 1962-ben kezdték kialakítani. A következő 25 évben közel 8 ezer lakás készült el a területen, amelyek döntő többsége OTP-beruházásban, míg kisebb hányada tanácsi céltámogatásos építkezésként valósult meg. A Keleti határa mára szinte lehúzódik a Péterfai-árokig.

Zsoldos Alida – a zalaegerszegi főiskolai éveket leszámítva – születése óta ebben a városrészben él. Azért szereti Nagykanizsát, a városon belül pedig a Keleti városrészt, mert nagyon szép a környezete, mutat körbe mosolyogva, a tömbházak sűrűjében.

– Hiába vesznek körbe bennünket panellakások, itt teljesen más az élet, mint Budapesten. Nyugalomban és biztonságban élhetünk, és szinte egy új városközpont alakult ki a közelünkben. Nem kell sokat sétálni ahhoz, hogy az ember a bevásárlástól kezdve minden hivatalos ügyét elintézze itt. Mindenki ismeri egymást, engem is megismernek a kisboltban. Szomszédaim nagy többsége is több tíz éve itt lakik. Jó érzés, hogy így sokak segítségére számíthatok.

Ahogy mondja Alida, ő egy otthonülő típus, ami azért lehet így, mert jól érzi magát otthon is. Szeret sütni-főzni, s ha kedve tartja, varrogat, vagy apró ajándékokat készít az ismerőseinek.

Nagyon szeret horgászni, s hogy hódolni tudjon a hobbijának, nem kell elutaznia a városból, hiszen a közeli Csónakázó-tónál erre is lehetősége nyílik.

– Szerencsések vagyunk ebből a szempontból is – jelenti ki. - Hétvégente, de akár hét közben is szívesen töltjük el ott a párommal a szabadidőnket. Szeretek a tóparton üldögélni, nem igénylem a nagy társasági életet. Az elmúlt évben a szabadidőm jelentős részét tanulásra fordítottam, most fejeztem be egy mérlegképes könyvelői tanfolyamot.

Alida nemcsak értékeli a szép környezetet, hanem tesz is érte. Részt vesz például a Keleti városrész virágosításáért mozgalomban is. Mindössze a padokat hiányolja a ház mögötti téren, mert így csak a bejárati ajtó előtti lépcsőre lehet kiülni.

Bakonyi Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.