Zaklatta, fenyegette feleségét az alsópáhoki férfi

facebook megosztás

Fenyegette, zaklatta és kizárta a házból a válni akaró feleséget az az alsópáhoki férfi, aki ellen nemrég emeltek vádat a keszthelyi ügyészek zaklatás, magánlaksértés és más egyéb bűncselekmények elkövetése miatt. A vádemelésig jutott büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csabától, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől érdeklődtünk.

A férfi és felesége között előbbi italozó életmódja miatt romlott meg a kapcsolat, amiért a sértett 2016. szeptember 09. napján válókeresetet nyújtott be a Keszthelyi Járásbíróságra. Két nappal később, este nyolc óra körüli időben az ittas állapotban lévő férj először számon kérte az asszonyt a válóper miatt, majd félelemkeltés céljából azt a kijelentést tette, hogy elvágja a torkát, és cselekményének igazolására elindult a konyha felé. A sértett ekkor megijedt, telefonon felhívta a rendőrséget, kiment az utcára, és itt várta meg az intézkedő rendőröket, akiknek a tanácsára az éjszakát az édesanyja otthonában töltötte. A sértett ezen eseményt követően már nem költözött vissza a terhelttel közös otthonába, hanem gyermekeivel együtt, átmenetileg az édesanyjánál élt.

Csak két nap kellett ahhoz, hogy ismét balhézzon az agresszív férj: az anyósa házához ment, ahova erőszakkal hatolt be, hogy elvigye onnan az általa üzemben tartott autót, majd pedig hazament, és leláncolta a feleségével közös házuk kapuját, így sem az asszony, sem pedig a gyerekek nem tudtak bemenni. Ezután telefonon kezdte feleségét zaklatni, és 2016. december végéig több százszor hívta fel, valamint sms-üzenetek százaival is elárasztotta a sértettet, amelyek egy jó része fenyegetőző, szitkozódó stílusú volt. Mindezen cselekményei miatt a zaklató, fenyegetőző férfit zaklatás és magánlaksértés bűntettével is megvádolta a Keszthelyi Járási Ügyészség.

Papp Attila

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.