145 év - A cikkeket is gyűjtik a zrínyis diákok

facebook megosztás

Sajtókutatással is megemlékeznek intézményük 145. évfordulójáról a zrínyis diákok. A kutatómunkát gyerekek végzik, a cél az iskola múltjának bemutatása.

A diákok is fontosnak tartják, hogy iskolájuk méltó módon emlékezzen a jeles évfordulóra. – Ez egy jubileumi évforduló, 145 éves lett az iskolánk, tehát ez már egy nem új iskola. S szerintem fontos, hogy megemlékezzünk róla - mondta László Luca.
A megyei napilap 1980-tól napjainkig megjelent számait nézik át a tanulók, ehhez a könyvtár munkatársaitól tárgyi és szakmai segítséget is kapnak. – A fiatalok azért vannak ma itt a könyvtárban, hogy a korabeli Zalai Hírlapokban az iskolára vonatkozó újságcikkeket találjanak. S ezt később digitalizálva, összerakva, az iskola történetét bemutató cikkgyűjteményt tudjunk az olvasók és a tanulók kezébe adni - fogalmazott Benke Dániel a Halis István Városi Könyvtár könyvtárosa.
Az iskolában több programmal is megemlékeznek az évfordulóról. – Volt már egy pályázat is, amelyben az egész iskola részt vett. Rajzolni kellett a 145 éves jubileum alkalmából, hogy milyen címert tudnánk elképzelni, ami a legjobban illik Zrínyi Miklóshoz - nyilatkozta Verbovszky Bence.
A diákok kutatómunkája folytatódik, a tervek szerint hetente más-más osztály nézi át a lapokat.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.