150 családnak segítenek

Játékrepülő, teherautó, plüssmacik és még sokáig lehetne sorolni mennyi játékot gyűjtöttek össze a bagolaiak. Az akciót első alkalommal szervezték meg a településen, fontosnak érezték ugyanis, hogy segítsenek másokon. - Egyre több család él nehéz körülmények között és szerettük volna az ő karácsonyukat is egy kicsit boldogabbá tenni. Ezért úgy gondoltuk, hogy játékokat és édességeket fogunk gyűjteni a Katolikus Karitásznak, ők ezt kiegészítik tartós élelmiszerrel, összecsomagolják és akkor így szétosztják a rászoruló családoknak – mondta Kalamászné Vári Ibolya a gyűjtés egyik szervezője.

Az itt élők körülbelül 1000 darab játékos és édességet gyűjtöttek össze, amit egy ünnepség keretében adtak át a nagykanizsai karitásznak. - Ez számunkra nagyon nagy öröm, mert szinte hihetetlen, hogy ilyen nagy adakozókedv volt ebben a faluban, és ahogyan látni lehet csodálatos és sok ajándék van. Két autóval jöttünk, mert tudtuk, hogy olyan sok, hogy nem tudjuk elvinni könnyen. Az a tervünk, a munkatársakkal úgy beszéltük, hogy családoknak névre szólóan készítünk ezekből ajándékcsomagot és nem aprózzuk el, hanem inkább nagyobb és több ajándékot adunk a gyerekes családoknak – fogalmazott Barbalics Józsefné a Nagykanizsai Katolikus Karitász vezetője.

Az ajándékcsomagot a tervek szerint 150 család között osztják szét a karácsonyi előtti napokban.