A kitartásért harmadik hely

Győrben az Olimpiai Sportparkban megrendezésre került serdülő B fiú, junior B férfi országos bajnokságon (serdülő B a 2004-2005-ös születésűek, junior B a 1999-2002 születésűek versenye) a Nagykanizsai Judo Klub-Röntgen Kanizsa csapata 6 dzsúdóssal indult a megméretésen, valamennyiük serdülő B korosztályban.

A kanizsaiak közül Nagy Olivér 66 kg-ban a dobogó harmadik fokáig jutott (képünkön jobbról a második), míg Völgyi Milán 73 kg-ban hetedik, tehát pontszerző helyen végzett.

- Olivér bronzérmének nagyon örülünk – fogalmazott Hóbár Péter, az NJK trénere. - Egyébként nagyon nehezen indult számára az őszi szezon, hiszen augusztusban és szeptemberben egészségügyi problémával küszködött, így nem edzhetett. Csak októberben kezdhette el a felkészülést, s motivált volt ugyan, de látszott rajta a hosszú kihagyás. Első mérkőzésén a későbbi győztestől kapott ki, a vigaszágon viszont már magabiztosan menetelt, három ippon-os győzelemmel a bronzéremig jutott. Véleményem szerint Olivér esete jó példa a többi cselgáncsozónk előtt, akik szintén lelkesen küzdöttek.