A Télen telelek - karácsonyi hangoló című előadásra készül a Griff Bábszínház

facebook megosztás

A téli ünnep hangulatát idézi meg a Griff Bábszínház új produkciója: a Télen telelek - karácsonyi hangoló című koncert-színházi előadást november 21-én, Zalalövőn mutatják be Bartal Kiss Rita rendezésében - közölte Szűcs István igazgató.

A zenés-verses műsorhoz Szabó Attila dramaturg kortárs magyar költők, próza- és meseírók műveiből írt forgatókönyvet. Az összeállításban Kiss Ottó, Kukorelly Endre, Máté Ágnes, Szabó Attila, Tóth Krisztina, Varró Dániel és Veres András megzenésített művei hangzanak el.  
A produkcióban számos hangszert - dobokat, ütőhangszereket, nagybőgőt, szaxofont, trombitát, harmonikát, gitárt, xilofont és különféle "zörgő-börgőt" - megszólaltatnak. A koncert-színházi előadásban a társulat szinte valamennyi tagja - Báthory Szolnok Ágnes, Berta Csongor, Jurina Beáta, Nagy Csaba, Ricz Ármin, Szilinyi Arnold, Takács Dániel és Üveges Anita - szerepel, és zenészként is közreműködik - fűzte hozzá Szűcs István.
Az előadás zenei vezetője Takács Dániel, a terveket Horváth Mari készítette.
Bartal Kiss Rita művészeti vezető elmondta: a szerkesztett előadás az asszociációkra épül, az élőszereplős produkcióba a bábjáték néhány elemét "belecsempészték".  
 Az előadást a megye több településén is bemutatják, Zalaegerszegen december elején a kőszínház nagytermében, valamint az Ady Moziban játsszák majd.
A művészeti vezető a tajvani Tajpejben rendezett New Born elnevezésű szakmai rendezvény sikeréről is beszámolt. A Griff Bábszínház október 27. és 29. között 72 résztvevőnek mutatta be a babaszínházi programját. A konferenciára a kínai nyelvterületről, Japánból, Szingapúrból érkeztek színházi szakemberek, de emellett pedagógusok, szülők, nagyszülők és bébiszitterek is megtekintették az előadásokat. A zalaegerszegi Griff Bábszínház workshopokat tartott és hat előadást játszott Tajpejben.
Bartal Kiss Rita tapasztalatai szerint a színházi szakemberek először kicsit kétkedve fogadták, hogy a féléves korosztálynak játszanak, de sikerült bemutatni, hogy a babaszínházi program nem egy lineáris történetről szól. Figyelembe veszik az életkori sajátosságokat és egészen más történet-kezeléssel viszik színre a kicsiknek szánt produkciót, mint egy hagyományos, felnőtteknek szóló több felvonásos darabot - fogalmazott Bartal Kiss Rita.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.