Átadták a Zalai Prima Díjakat

facebook megosztás

Minden évben tíz jelölt közül választja ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének zalai szervezete a megyei díjazottakat. Egy elismerésről pedig a Zalai Hírlap szavazásán az olvasók döntenek. - Őszintén meg kell mondani, az alap ötlet Demján Sándortól származik, ő hozta létre a Prima Primissimát. És az volt az elvárás, hogy a megyékben is tegyük ezt meg, hiszen a megyékben is vannak olyan ismert emberek, akik ugyan országos hírnévre még nem tettek szert, de megérdemlik az elismerést - mondta Doucha Ferenc, a VOSZ Zala Megyei szervezete elnöke.

A legjobb vállalkozók jutalmazása is fontos része a gálának. - A VOSZ egy vállalkozói érdekképviselet, és mi szeretnénk minden évben egyszer, a vállalkozók napja felé közeledve megjutalmazni azokat, akik abban az évben a legkiválóbbat nyújtották a megyében. Ezt általában a megye VOSZ vezetői döntik el. Meghirdetik durván fél évvel az esemény előtt: Lehet önállóan is jelentkezni, de mi annak örülünk jobban, ha mások ajánlanak minket, illetve az adott vállalkozót – szögezte le Tardos János, a VOSZ elnökségi tagja.

Idén nyolc vállalkozás munkáját díjazták. A VOSZ gáláján résztvevőket látványos produkciók is szórakoztatták.

Idén különdíjat kapott dr. Pálfi Dénes és id. Balaicz Zoltán, a Prima közönségdíját pedig Balogh László, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója, önkormányzati képviselő és református presbiter érdemelte ki. - Boldog vagyok. Nem csak önző módon mondom mindezt. A közönségdíj valami olyasmit jelenthet, hogy a mellettem álló közösségek, ahova én tartozom ezer szállal – és ilyen több is van – ezek erős közösségek. Kaptam impulzusokat a gimnáziumomból, az egyházközségemből, kaptam a városom jó részéből. Szóval kell az ünnep a pedagógusnak is, a megfáradt embernek is, meg mindenkinek – fogalmazott Balogh László.

Nagykanizsáról Prima-díjas lett az Aquaprofit NTSK sakk klub is. - Nagyon nehezen lehet ilyenkor megszólalni. Nagyszerű elismerés. Ez a 10 bajnoki cím, amit a közönség illetve a szavazók jutalmaztak. Nagyon köszönjük mindenkinek, és igyekszünk a jövőben is meghálálni ezt a bizalmat. Csak így tovább sakk csapatunk – mondta Nádasi Tamás, az Aquaprofit NTSK elnöke.

Prima-díjat kapott még Szabolcs Péter szobrászművész és Virrasztó Zsolt újságíró

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.