Aztán jött a kanizsai henger

facebook megosztás

Fordulatos találkozón szerezte meg szezonbeli második győzelmét a Nagykanizsa Futsal Club együttese a futsalozók harmadik vonalának második fordulójában.

Mozgalmas, egyben gól-gazdag összecsapás kerekedett a mérkőzésből, hiszen az első játékrészben a kőszegiek szereztek vezetést, félidőre aztán a kanizsaiak egyenlítettek (1-1). A második húsz percet a hazaiak kezdték jobban (2-1), majd innen fordítottak a vasiak (2-3). Nem volt azonban vége, sőt, még csak ekkor indult be a nagykanizsai góleső, hiszen hatszor köszöntek be úgy, hogy az ellenfélnek már nem volt válasza, vagyis az NFC fölényesen nyerte idénybeli második meccsét. A kanizsaiak második helyen állnak csoportjukban.

Nagykanizsai Futsal Club - Kőszegi FC 8-3 (1-1)

Regionális férfi futsal-mérkőzés, 2. forduló. Nagykanizsa, Zsigmondy-csarnok, 250 néző. Vezette: Vincze G. (dr. Egyed, Nagy K.).

Nagykanizsa: Szőke R. - Béli M., Szőke Á., Nagy T., Szakmeiszter J. Csere: Benkő P., Szakmeiszter Á. (kapusok), Rácz Sz., Nagy G., Kollár P., Schuller, Pál M., Budai L., Petánovics. Edző: Faller Zoltán.

Gólszerzők: Szakmeiszter J. (7.,32.,33.), Nagy T. (22.,34.), Kollár (35.), Béli M. (36.), Schuller (39.), illetve Fehér (5.), Lintner (30.), Prán (31.)

Fotó: Gergely Szilárd

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.