Csónakázó-tó: múlt, jelen, jövő

Hála Murafölde legnagyobb tavának, a nagykanizsai Csónakázó-tónak a létrehozásában vezető szerepet vállaló emberek közreműködő segítségének – a legtöbben még élnek, és korukhoz képest jó egészségnek örvendenek –, elkészült a tó történetét feldolgozó kötetem. De olyannyira érdekes, korabeli fotók, tervek, térképek és történetek birtokába jutottam, hogy elhatároztam: nem csupán a kötetben mesélem el – és örökítem meg – városunk egyik ékkövének históriáját, hanem egy cikksorozat keretében teszem közzé a legérdekesebb információkat.

Tudja-e, hogy milyen politikai légkörben született meg a tó terve? Hogy Nagykanizsa számára miért jelentett Trianon, majd a szocializmus kettős sorscsapást is? Hogy mikor fogtak neki az építkezésnek, és meddig tartott a munka? És azt tudja-e, hogy valójában min lépked, ha tesz egy sétát a Csó-tó egyedülálló szigetén? Ilyen és ehhez hasonló, érdekes kérdésekre is választ kaphat majd a Tisztelt Olvasó, ha velünk tart az elkövetkezendő hetekben.

Nagyon segítőkész volt mindenki a kutatásom majd a kötet megírása során is. Három, mára tisztes kort megélt embert feltétlenül szeretnék megemlíteni, akik nélkül ma nem lenne ott, Nagykanizsa határában ez a csodaszép tó: id. Dr. Páll Miklós ny. erdőmérnök, a Zalaerdő Zrt. nyugalmazott osztályvezetője, aztán Ivanics József, aki 1968 és 1979 között a Nagykanizsai Erdőfelügyelőség vezetője volt, amely felügyelőségre (a jóléti erdőgazdálkodási tevékenység révén) fontos szerep hárult az egész fejlesztés során, valamint Meleg László ny. erdész, az Alsóerdő erdészkerület egykori 
kerületvezetője. Az Alsóerdő tulajdonképpen az az erdőterület, amely körülöleli a tavat. Olyan történeteket meséltek, ami bizonyosan egyedivé varázsolja majd a tóról szóló kötetet. Illetve nagy kutatómunkát végzett városunk múzeuma, és saját, ezidáig közre sosem adott fotókópiákat bocsátott rendelkezésemre a Zalaerdő Zrt. is.

Számos olyan fénykép került bele a könyvbe, amely a tó születésének időszakát és az azt követő évtizedet örökítette meg. A szinte kordokumentumként funkcionáló fotógráfiákat elnézegetve jutott eszembe, hogy érdekes lenne néhány fényképet úgy megjeleníteni, hogy tegyük mellé a jelenkor fotópárját is, vagyis ugyanazt a helyszínt megörökíteni 3-4 évtized elmúltával.Nos, itt a következő két fotó: az elsőt Berentés Tamás készítette, még 1981-ben, és a Thúry György Múzeumban hevert sok-sok évig. A másodikat pedig én, 2017 októberének közepén. Ami igaz, az igaz: gólyát éppen nem sikerült rábírnom arra, hogy álljon nekem modellt, de azért mégis akadt valaki, aki a kamerám elé állt…

Dr. Papp Attila