Ép testben ép lélek

facebook megosztás

Az ingyenes programot a Kultúrával Kanizsáért Egyesülettel közösen szervezte a művelődési ház, ahol kiemelt figyelmet fordítanak az egészségmegőrzésre. Mint azt Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója elmondta: minden évben valamilyen úton módon csatlakoznak programjaikkal az egészség-megőrzéshez. Az intézményben működő nyugdíjas klubok tagjainak támpontot, utat szerettek volna mutatni a mai rendezvénnyel is.

A Lélekfa Szenior Klub örömtánca, Thai Chi bemutató színesítette a programot, szó esett a melanómáról, az Egészségügyi Alapellátási Intézmény munkatársai pedig szűrővizsgálatokra hívták a megjelenteket. Az előadók között Buzás Eszter szólt az egészséges táplálkozás fontosságáról. - Ebben az időszakban a nyár, illetve a most ősz végén betakarított zöldségek a legfontosabbak, így a sütőtök, a sárgarépa, és a cékla. Ezek nagyon sok vitamint, és ásványi anyagot tartalmaznak, amelyekre a tél során feltétlenül szükségünk van – hangsúlyozta a szakember, aki azt is bemutatta, miként lehet egészséges alapanyagokból finom ételt varázsolni. A kóstolóba vitt céklás csokis süti, a sütőtökös túrótorta, valamint a hamis körözött is ízlett az egészségnap résztvevőinek.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.