Felavatták a megújult surdi idősek klubját

facebook megosztás

Tizenhatmillió forintból újult meg Surdon az idősek klubja. Az épület új nyílászárókat kapott, szigetelték a falakat, és belülről is megszépült az intézmény. Az idősek házába naponta 20-25 ezüstkorú fordul meg.

Új padló, korszerű bútorok és nyílászárók, valamint felújított mozgáskorlátozott fürdő. Teljesen megszépült a surdi idősek klubja. A modern épületre nagy szükség van a településen, az időseknek ugyanis ez az egyik központi helye. - Nagyon fontos ez, hiszen az idősek tudnak hova jönni és nagyon jól érzik magukat. Reggel jönnek olyan fél 9 felé és délután 4 óráig itt vannak. Az azt jelenti, hogy teljes ellátást kapnak. Ebédet hoznak annak, aki kéri, elbeszélgetnek bármit tudnak itt csinálni - fogalmazott Kanász János, Surd polgármestere.

Az idősek klubjában naponta 20-an, 25-en fordulnak meg, a felújításnak köszönhetően azonban már most sokan jelezték, hogy rendszeresen ellátogatnak majd az intézménybe. Az épületátadó ünnepségen Cseresnyés Péter úgy fogalmazott: a surdi közösség tervei egybevágtak azzal a kormányzati szándékkal, hogy az időseket segíteni, támogatni kell. - Azzal, hogy a nyugdíjukat folyamatosan értéken tartja, azzal ha a gazdaság megengedheti, akkor plusz lehetőséget ad a nyugdíj mellé vásárlásra, azzal, hogy utalványt vagy éppen egy nyugdíjkiegészítést kapnak a nyugdíjasok. Éppen azért, mert, ha a közösségünk, a magyarok közössége megengedheti azt, hogy az idősebb korosztálynak megköszönje azt az évtizedes munkát, amit végeztek az elmúlt időszakban, azt meg kell tennie - mondta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő.

Az államtitkár hozzátette: mindezt tavaly és idén is lehetővé tette a gazdaság fejlődése és a költségvetés stabilitása.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.