Időseket köszöntött Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő

facebook megosztás

Az idősek néhány lépéssel előttünk járnak, és sok mindent köszönhetünk nekik: segítséget, támogatást, útmutatást – mondta Cseresnyés Péter államtitkár. Az országgyűlési képviselő Magyarszentmiklós, Újudvar és Szepetnek időseit köszöntötte.

A szepetneki köszöntőn Cseresnyés Péter azt mondta, azokon a helyeken, ahol erős közösség van, a különböző korosztályokat megbecsülik, ott a települések lakóit több ünnep és rendezvény szolgálja, ezek közül az egyik kiemelkedő az idősek napja. – Ezzel is példát mutat egy-egy közösség azoknak a közösségeknek, ahol ezt még nem tették meg – hogyan kell ezt az ünnepet megszervezni, és hogyan kell ezzel az ünneppel példát mutatni, a mindennapokban való köszönetért. Azt hiszem, egy-egy ünnepség arra is példa, hogy nem csak egy-egy alkalommal, az év jeles napján kell az időseket felköszönteni, az idősek munkájáról megemlékezni, hanem az év minden napján meg kell ezt tenni. Azzal, hogy udvariasak vagyunk velük, azzal, hogy segítjük őket. Azzal, ha szükség van bármilyen segítségre, egy ember vagy egy kisebb közösség megadja azt az idősebb tagjai számára – hangsúlyozta az államtitkár, országgyűlési képviselő.

Szepetneken mindig nagyszabású rendezvénnyel ünneplik a település időseit, ezzel köszönik meg azt a munkát, amit elvégeztek az őket követő generációkért. – Önök, akik ma megtiszteltek bennünket és eljöttek a mai idősek napi rendezvényünkre, elmondhatják, hogy már megérték. Túl a 60 év felett élik nyugdíjas életüket itt, Szepetneken. Igaz, mindenki másképp. Vannak, akik több generációs családban unokákkal, vannak, akik kettesben, egymás mellett megöregedve, vannak akik magányosan, és vannak, akik idősotthonokban – mondta Vlasicsné Fischl Tímea, Szepetnek polgármestere.

A szepetneki idősek napjára csaknem négyszáz időskorút hívtak meg, egészségügyi okokból azonban a részvételt kétszázhúszan tudták vállalni. De az ünnepeltek között jócskán voltak azok, akik régen elhagyták már nem csupán a 80., hanem a 90. életévüket is.

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.