Jogerőssé vált a lendvajakabfai polgármester-választás eredménye

facebook megosztás

Jogerőssé vált a vasárnapi időközi polgármester-választás eredménye Lendvajakabfán, ahol mindössze egy szavazatkülönbséggel választották meg a település új vezetőjét - mondta el az MTI megkeresésére pénteken a Zala megyei főjegyző.

Mester László a területi választási iroda vezetőjeként arról számolt be, hogy három kifogás érkezett a vasárnapi voksolással összefüggésben, de az eredmény ellen senki nem nyújtott be fellebbezést, így az jogerőssé vált.
Lendvajakabfán a korábbi polgármester halála miatt kellett időközi választást kiírni, amelyen a névjegyzékben szereplő 38 választópolgár közül 28-an szavaztak. A két független jelölt közül Liszjákné Babolcsai Erika 14, Egri Éva 13 szavazatot kapott, és találtak egy érvénytelen szavazólapot is.
A helyi választási bizottság a beérkezett három kifogás közül csütörtökön kettőt érdemi vizsgálat nélkül elutasított, mert a beadványok nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak. Egy kifogásról nem született döntés, mert a helyi választási bizottság elnökének személyét kérdőjelezte meg, ezért a kifogást a területi választási bizottságnak továbbították, amely várhatóan hétfőn dönt a beadványról, ez azonban az eredményt már nem befolyásolja - tette hozzá a főjegyző.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.