Kárpát-medencei fatemplomok festményeken

facebook megosztás

Erdélyi, kárpátaljai és felvidéki fatemplomokat ábrázoló festményekből nyílt kiállítás délután a Zalakomári Általános Iskolában. A letenyei származású, ma már Szombathelyen élő Ferkovics József festőművész egy felkérésnek eleget téve készítette el a különleges kápolnákat megörökítő sorozatot.

2008 óta vesz részt úgy nevezett fatemplom-túrákon Puklerné Kovács Erika. – Számomra az volt az érdekes, hogy egy ötszáz éves, tisztán fából készült épület, amiben semmilyen vaskötőanyag nincs, mitől és hogyan állhat még? Miért építették? Minden ilyen és ehhez hasonló kérdés érdekelt – árulta el.

A szombathelyi építészmérnök munkatársaival körbejárta a történelmi Magyarországot. A felkeresett kápolnák többsége a világörökség része, s nem egy közülük veszélyeztetett, mint a felvidéki Végcsarnón vagy a kárpátaljai Rosztokán található fatemplom. Innen jött az ötlet, hogy ezeket festmények is megörökítsék; a feladatra a letenyei származású, ma már Szombathelyen élő Ferkovics Józsefet kérték fel. – Szeretek épületeket festeni, olyanokat pedig különösen, amelyek nem szokványosak, és ezek abszolút nem azok. Ráadásul a felkérésben az is újszerű volt, hogy én még nem jártam Kárpátalján, tehát ezeket a templomokat képekről festettem meg, és ez is izgalmas volt benne – mondta a festőművész. A Zalakomári Általános Iskola örömmel adott helyet a tárlatnak. Mint arra Szakáll Tibor igazgató emlékeztetett, az intézményben eddig is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a diákok és a tanárok megismerjék a magyar hagyományokat, határon innen és túl. A kiállítás két hétig látogatható.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.