Letörte a vasúti sorompót – most mehet a bíróságra a holland férfi

facebook megosztás

A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott a vasúti átjáróba az a holland férfi, aki ellen a napokban emeltek vádat a zalaegerszegi ügyészek. A férfi letörte a félsorompó csapórúdjait, majd megállás nélkül továbbhajtott, miközben a vonat átrobogott a vasúti átjárón. A büntetőügy részleteiről dr. Pirger Csabát, a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjét kérdeztük.

A holland állampolgárságú terhelt 2017. július 25. napján, 16 óra 30 perckor az általa vezetett személygépkocsival közlekedett Pókaszepetken. Amikor a vádlott járművével a Pókaszepetk, Arany János úton lévő, fénysorompóval és félsorompóval is ellátott vasúti átjáróhoz közelített, figyelmetlenségből – a jó látási-, időjárási és útviszonyok ellenére – nem észlelte, hogy a fényjelző berendezés villogó piros jelzést ad és a félsorompó leereszkedik. A terhelt járművével a tilos jelzés ellenére a vasúti átjáróba hajtott, és a személygépkocsijával letörte a leeresztett állapotban lévő félsorompók csapórúdjait. A terhelt észlelte a csapórudak letörését, azonban ezt követően megállás nélkül továbbhajtott, miközben az egyik csapórúd a vasúti sínekre esett, azon pedig a vasúti pályán közlekedő, Pakod felől Kemendollár irányába haladó szerelvény áthaladt. A holland férfi a cselekményével a vasúti közlekedésben részt vevők testi épségének biztonságát veszélynek tette ki. Cselekményével megszegte a KRESZ előírásait, mivel nem állt meg a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó piros jelzésénél, a vasúti átjáró előtt. Mindezek miatt a holland állampolgárságú terheltet közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétséggel vádolta meg a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

Papp Attila

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.